Az internet globális rendjéről szerveztek konferencitá Kínában

Az internet szabadsága és nyitottsága, de egyben határok között tartása, egyfajta "rend" mellett álltak ki kínai vezetők és szakemberek egy nemzetközi konferencián, amelyet első ízben rendeztek meg a világháló globális szabályozásának témakörében a kelet-kínai Vucsen városában - jelentette a kínai média csütörtökön.

giMa Kaj kínai miniszterelnök-helyettes "kétélű fegyvernek" nevezte az internetet, s olyan együttműködést sürgetett, amely az internetbiztonság kérdésében az egyes országok különböző aggodalmait messzemenőkig tiszteletben tartja. Az internet adta lehetőségek jobb felhasználását szorgalmazta az innováció népszerűsítése, a kormányzati munka átláthatósága, a kultúraterjesztés és a közszolgáltatások terén. Kiemelte, hogy az internet egyre meghatározóbb tényezője a nemzetgazdaságnak, s utalt arra, hogy az internetes, köztük az e-kereskedelemből élő kínai vállalatok piaci értéke rohamosan növekszik, négyük a nemzetközi lista top 10-ében is benne van.

Miközben Ma népes hazai és több tucat országból érkezett hallgatósága előtt beszélt a teremben, odakint kisebb tiltakozó csoport követelte az internethasználat nagyobb szabadságát, így például a Google, a Facebook, a Twitter, a YouTube, a 64tianwang és más oldalak intézményes blokkolásának felszabadítását.

Kínában szeptemberben, egy kerekasztal-beszélgetés erejéig a tiencsini világgazdasági fórumhoz kapcsolódóan már napirendre tűzték az internet globális szabályozásának kérdését. Akkor kínai részről hangoztatták: az internet nemzetközi irányítását, kormányzását úgy kellene egységesíteni, hogy a megállapodást követően azon ne változtathassanak egyes országok, érdekcsoportok vagy személyek, az irányítást pedig átlátható módon, nyilvános és világos szabályok szerint kellene folytatni.

A mostani konferencián a hazai vállalatok - például az Alibaba és a Tencent - mellett képviselteti magát az Apple, a LinkedIn, az IBM, a Microsoft, a Qualcomm, a SoftBank, a Cisco Systems, az Amazon, a Nokia és Thomson Reuters is. A megvitatatni tervezett témák között az új média, a mobil internet, a határokon átnyúló e-kereskedelem, a kiberterrorizmus, az internetes bankolás és a kiberbiztonság is szerepel.

A világ legnépesebb országának 632 millió polgára böngészi a világhálót rendszeresen, illetve azt, amihez hozzájut belőle. Köztudomású ugyanis, hogy Kína "élen jár" az internet technikai és tartalmi kontrolljában, ezért is nevezte néhány megfigyelő némileg "abszurdnak" az internetkonferencia helyszínének megválasztását. A kínai korlátozások és tiltások mögött többnyire politikai, biztonsági megfontolások vannak, a közvélemény befolyásolásának ellenőrzése. Egyes oldalak elérhetetlenné tételével nem ritkán büntetnek is olyan médiumokat, szervezeteket, amelyeket Pekingben ellenségesnek tartanak.

Helyszíni jelentések szerint a háromnapos esemény idején a résztvevők és a környékükön lévők használhatják a Twittert, a Facebookot, a Google keresőjét, és számukra még a YouTube is elérhetővé válik.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com