Egy turista halálához vezetett Hongkongban, hogy vásárlásra akarták kényszeríteni

Verekedés során meghalt egy kínai szárazföldről érkezett turista Hongkongban, miután egy ékszerboltban vita kerekedett arról, hogy neki és egy útitársának kötelező-e vásárolnia - számolt be a helyi média az esetről szerdán.

A városban vissza-visszatérő probléma, hogy az idegenvezetők az üzletektől kapott jutalék reményében, olykor fenyegetéssel igyekeznek rávenni a turistákat a vásárlásra, s a jelenségnek hatósági tiltással sem tudják elejét venni.

hongkong

A legfrissebb, tragikusan végződött eset áldozatát, az 54 éves északkelet-kínai Miao Csu-csit egy ékszerüzlet előtt ütés érte a fején. Kórházba szállították, de többé nem tért magához. Az építési vállalkozónál kevesebb mint 24 óra elteltével megállapították a halál beálltát.

Mivel durva külsérelmi nyomokat nem találtak rajta, egyelőre azt feltételezik, hogy a földre esve üthette be végzetesen a fejét. A halál pontos okát boncolással állapítják meg.

A rendőrség emberölés és nyilvános helyen elkövetett erőszak ügyében nyomoz, sajtóhírek szerint őrizetbe vételek történtek, de két gyanúsítottat még keresnek.

Mint utóbb kiderült, Miao beleszólt egy olyan vitába, amely egy Csao nevű útitársa és idegenvezetőjük, valamint bolti alkalmazottak között pattant ki és fajult a tettlegességig.

A templomlátogatás után ékszerboltba vitt Csao ugyanis nem akart vásárolni az idegenvezető és a bolti alkalmazottak unszolása ellenére. Miao Csao pártjára állt, ám négyen mindkettőjüket kilökdösték a boltból, és kint ökölharc alakult ki. Csao az incidenst kisebb sérülésekkel megúszta.

A turisták egy 19 tagú csoport tagjai voltak, akik a Hongkonggal szomszédos dél-kínai Sencsen városából érkeztek rövid kirándulásra.

A kínai országos turisztikai hivatal nyomban közleményben sürgette a hongkongi illetékeseket, hogy tegyenek hathatós intézkedéseket a kínai szárazföldről érkező turisták jogainak és érdekeinek védelmére.

A turisták nyomatékos vásárlásra buzdításával kapcsolatban sok panasz érkezik a városi önkormányzat területet felügyelő tanácsához - nyilatkozta annak vezetője, Joseph Tung Jao-csung a South China Morning Post című hongkongi lapnak. Mint mondta, az idegenvezetők tisztában vannak azzal, hogy ezzel működési engedélyük bevonását kockáztatják.

Hongkongban újra és újra konfliktusok áldozatai a kínai szárazföldről érkező turisták. A városban korábban viselkedésüket és hangoskodásukat bírálták, nyilvánosan is gúny tárgyává téve őket. Legutóbb tavasszal pedig egy az utcákat járó, fiatalokból álló alkalmi maszkos "kommandó" zaklatott és bántalmazott turistákat, mert zavarta őket a jelenlétük, az, hogy az utcán minduntalan batyuikba ütköznek.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com