Földrengés Kínában: 192-re emelkedett az áldozatok száma

Koporsót visznek egy faluban a földrengés után Koporsót visznek egy faluban a földrengés után

Továbbra is kritikus a helyzet a dél-kínai Szecsuán tartományban a szombati földrengés után. A mentőcsapatok mintegy kétszáz halottról számoltak be, 23 embert még keresnek.

Tovább nőtt a szombat reggel pusztító földrengés halottainak száma Szecsuánban. A hatóságok egyelőre 192 áldozatot és 23 eltűntet regisztráltak. Az állami hírügynökség közlése alapján további 11.000 ember sérült meg, közülük ezren súlyosan. Hétfőn összesen 320 embert sikerült kimenteni a romok közül.

A 7-es erősségű földrengés szombaton reggel, helyi idő szerint röviddel nyolc óra után rázta meg a Tibeti-fennsík szélén elfekvő területet. A közeli Ya'an városában sokakat álmából keltett fel a rengés, melynek során körülbelül 17.000 család vesztette el lakóházát.

A környéken folyó mentési munkálatok nem könnyűek: a mentésben részt vevők lépésről lépésre haladva, részben gyalogosan járva dolgoznak az érintett területeken. A még hétfőn is nehezen elérhető települések élelmiszer- és vízellátásáról helikopterekkel gondoskodtak. Az állami televízió bemutatta, hogyan törnek utat egy nagy tömegű járművel a törmelékhegyeken és autóroncsokon keresztül.

A mentőalakulatok most megpróbálják bebiztosítani a hegyoldalakat és sziklafalakat a további földcsuszamlásoktól a több mint 2000 utórezgést megélt, hegyekkel övezett területen. Közben több mint 22.000 főt toboroztak a katonaságból, illetve honvédelmi egységekből, ők is úton vannak a válságos terület felé. A katasztrófa sújtotta területekről légi felvételeket készítenek, hogy a hatóságok jobban fel tudják becsülni a helyzetet.

A régiót egyébként közismerten gyakran sújtja földrengés. Szecsuán tartományban legutóbb 2008 májusában tapasztaltak súlyos erősségű földrengést. Hivatalos adatok szerint akkor 87.000-en haltak meg, vagy tűntek el. Kína a legveszélyeztetettebb országok közé tartozik földrengések szempontjából. Az eddigi legsúlyosabb katasztrófa a második világháború után 1976-ban volt, amikor az ország észak-keleti részén legalább 255.000 áldozatot követelt a földrengés.

Forrás: sueddeutsche.de


Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com