Global Times: A dél-koreai légvédelmi övezet kiterjesztésének nincs katonai jelentősége

A kínai külügyminisztérium "sajnálja", a Global Times napilap szerint ugyanakkor "nincs katonai jelentősége" a dél-koreai légvédelmi övezet kiterjesztésének.

koreatrkpA zóna kiterjesztését a pekingi külügyminisztérium hétfőn "sajnálatosnak" nyilvánította, a szöuli kormányt pedig a kérdés "óvatos és megfelelő" módon való kezelésére szólította fel.

A Global Times, a nacionalista hangvételéről ismert központi lap kínai nyelvű internetes oldalán úgy fogalmaz: Dél-Korea vasárnapi lépése, mellyel a Peking által kínainak tartott területeket is érintően kiterjesztette légvédelmi övezetét, "olcsó kis taktika", valódi katonai jelentősége ugyanakkor nincsen.

Dél-Korea "kicsiny ország, hadereje "díszőrség", nem szabad elfelejtenie, hogy a valódi jelentős szereplők a térségben Kína és Japán. Szöul szívesen helyezi magát a nagy szereplők - Kína, Japán és az Egyesült Államok - közé, de "kis kártyákkal, kis nyereségekért" játszik - írja a Global Times.

Korea lépése a kínai sajtóban megjelent vélemények szerint várhatóan nem hoz majd jelentős konfliktust a két ország kapcsolatában. A Global Times angol nyelvű kiadásában többek között Szu Haót, a Kínai Külkapcsolati Egyetem Ázsia-Csendes-óceáni térségért felelős kutatóját idézi, aki szerint Dél-Korea csak érdekeinek biztosítására és lakosainak nyomására cselekedett. A szöuli védelmi minisztérium vasárnapi közleményében azt hangoztatta: a zóna kiterjesztését teljes mértékben megmagyarázta az érintett országoknak.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com