Hajszárítót felejtett a 4 napos újszülött mellett a hanyag ápolónő Kínában

Kínában egy ápolónő súlyos sérüléseket okozott egy koraszülött babának. A nő a 4 napos csecsemőt fürdetés után hajszárítóval akarta megszárítani, de utána 2 órára ott felejtette a baba mellett a működő készüléket.



A kilövellő forró levegő két órán keresztül égette a kicsi bal lábát – számolt be róla a Bors. A 36. hétre született kisfiú bőre súlyosan megégett, emiatt a fél lábát amputálni kellett. 



A kórteremben egy másik nővér is volt, de ő sem hallotta meg a baba fájdalmas sírását. Mire észrevették, hogy mi történt már két óra telt el. A babát azonnal átvitték a sebészetre, de az orvosok az összeégett lábát már nem tudták megmenteni, térd felett amputálniuk kellett. – írja a Mirror.

  

"Ha a másik nővér csak egy kicsit is odafigyel a fiunkra, megnézi, miért sír, és kikapcsolja a hajszárítót, akkor csak enyhébb égési sérüléseket szenved" – mondta a kisfiú édesanyja."Ők azonban négy napos korában megnyomorították, milyen kilátásai vannak így az életben?"

  

A két nővért a történtek után elbocsátották a Xincai szülészeti klinikáról és eljárás indult ellenük gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés és veszélyeztetés miatt.



Forrás: borsonline.hu

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com