Háromszáz milliárd dollárba kerül a levegő megtisztítása Kínában

Összesen csaknem 300 milliárd dollárt fordít Kína 2017 végéig a levegő megtisztítására - idézi a sajtó a kelet-ázsiai ország egyik vezető környezeti szakértőjét.

large_ap20130130a3aVang Csin-nan, a Környezeti Tervezés Tudományos Akadémiájának helyettes vezetője szerint a levegő tisztítását szolgáló befektetések a bruttó hazai terméket mintegy kétezer milliárd jüannal (74 ezer milliárd forint) növelik, emellett kétmillió munkahelyet teremthetnek.

A kínai kormány szeptemberben publikálta a következő négy évre vonatkozó cselekvési tervét. Ebben célkitűzésként a legkisebb szennyező részecskék, a 2,5 mikrométer átmérőnél is kisebb, úgynevezett finom porszemcsék levegőbeli arányának jelentős visszaszorítása szerepel. Ezek azért különösen veszélyesek, mert belélegezve a tüdő mélyébe kerülnek, ahonnan felszívódnak és a keringésbe jutnak.

A kínai sajtó híradásai szerint Peking a vezető környezeti tudósokat összefogva dolgozik a legjobb kezelési módozatok kidolgozásán. A szakértők több módszerrel kísérleteznek, amelyek egyike a folyékony nitrogén levegőbe pumpálása. A száraz jégnél háromszor hidegebb anyag a szmog feloszlatásában segítene, nem megfelelő alkalmazása ugyanakkor potenciális veszélyt jelenthet az emberekre.

Az állami rendezvényeken és többek közt a pekingi olimpia ideje alatt is alkalmazott időjárásbefolyásolási technikák is bevethetőnek bizonyulnak szmog ellen, a mesterséges esőcsinálás azonban túlságosan drága ahhoz, hogy azt rendszeresen alkalmazhassák.

Hszie Csen-hua, a központi gazdaságtervező (NDRC) alelnöke szerint a légszennyezés kezelése öt-tíz évig tarthat. A kormányhivatalnoknál borúlátóbbak a szakma képviselői, akik szerint a kormány által bevezetendő intézkedések ellenére is még évtizedekig súlyosan szennyezett lesz Kína levegője.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com