Hongkongi tüntetések - Megkezdődött a kormányzati negyed megtisztítása

A 75 napja tartó hongkongi területfoglalások felszámolásának utolsó nagy akciójába kezdtek a város központi, kormányzati negyedében a közterületeket megtisztító bírósági végrehajtók és a készenlétben álló rendőrség - jelentette a helyi online média csütörtökön.

south china morning postA barikádok, úttorlaszok és sátrak eltakarítása az előre bejelentett időpontban, a délelőtti órákban kezdődött meg. A hatóságok már szerdán közölték, hogy 11 óra után az Admiralty negyed tüntetési zónájában tartózkodókat őrizetbe veszik.

Helyszíni jelentések szerint az egyik közeli útkereszteződésben körülbelül 70-en ültek az aszfalton, várva, hogy eltávolítsák őket. Közéjük telepedett Senise Ho ismert énekesnő is, aki a South China Morning Post jelentése szerint mosolyogva közölte, azért jött, hogy elvigyék.

A legfrissebb beszámolók szerint több tucatnyi embert állítottak elő, olyanokat, akik nem tettek eleget a rendőrség felszólításának. Őket az egyenruhások közül ketten karonfogva, vagy négyen felemelve kísérték, vitték el. Voltak köztük törvényhozók, ismert közszereplők, ellenzéki pártaktivisták is.

A rendőri intézkedéseket hivatalból felügyelők nyilatkozata szerint a csütörtöki akció során nem voltak összecsapások, nem volt ellenállás, békésen és mindkét oldalon visszafogottságot tanúsítva ért véget a közterületek kiürítése.

Az elnéptelenedett utak az esti órákban is még egy hatalmas "lomtalanítás" benyomását keltették, darus teherautókra gyűjtötték az elmúlt két és fél hónap szabadtéri életének hátrahagyott, hulladékká vált kellékeit, tárgyait.

Az utakra és a falakra krétával felírták a transzparenseken is szereplő szavakat: "We will be back!" (Visszajövünk!) A tüntetésszervezők azt hirdették, hogy a Foglald el a központot! engedetlenségi mozgalom látványos szakaszának vége, de a kampány nem fejeződött be, a diákok, aktivisták és vezetőik hallatni fogják a hangjukat. Hangsúlyozzák, szervezettebbé kell válniuk.

A 2013 elején alapított Foglald el a központot! azt tűzte ki célul, hogy a hivatalos elképzeléssel szemben a 2017-es kormányzóválasztásra elérjék, hogy ne egy jelölőbizottság hagyja jóvá a jelöltek személyét, hanem szabadon és nyíltan jelölhessék őket. Az elképzelésekhez csatlakozott diákszervezetek szeptember végén megkezdték a város több pontjára kiterjedő területfoglalást.

A különleges közigazgatási övezet kormányzata érdemi vita nélkül közölte, az alaptörvény és a kínai törvényhozás döntése lehetővé teszi a demokrácia fokozatos kiszélesítését, s eszerint a 2-3 kormányzójelölt személyét egy, a hongkongi társadalmat széles körben reprezentáló jelölőbizottság fogja jóváhagyni.

Az álláspontok a kérdésben az elmúlt hónapokban sem közeledtek, a területfoglalók támogatottsága viszont folyamatosan visszaesett, bázisaik felszámolását bírósági döntés alapján több lépésben megkezdték, miközben a Foglald el a központot! ellenzői maguk is tüntetéseket, aláírásgyűjtést szerveztek.

A diákok december elsejei erőszakos támadási kísérlete a kormányhivatalok ellen kudarccal végződött. A mozgalom három vezetője ezután feladta magát a rendőrségen, ahonnan békésen távoztak, majd bejelentették, ezzel a meghirdetett polgári engedetlenséget befejezettnek tekintik, de - mint fogalmaztak - a hongkongi demokratikus mozgalom folytatódik. Alex Ccsou, a diákszövetség egyik ismert alakja csütörtökön úgy fogalmazott a következő fél évben újabb területfoglalási hullám kezdődhet.

A hongkongi diákok szeptember 22-én kezdtek később területfoglalássá bővült utcai tiltakozásokba, mert nem akarják elfogadni a hongkongi választási reform Peking által diktált menetrendjét.

A soron következő, 2017-es kormányzóválasztáson első ízben minden választópolgár szavazhat, de - augusztusi pekingi döntés szerint - csak két-három jelöltre, azokra, akiknek személyéről egy 1200 fős bizottság dönt majd. Peking értelmezésében ez összhangban van a hongkongi alaptörvénnyel, amely végső célként általános választójogot, egy széles képviseleti jelölő bizottságot és demokratikus eljárásokat irányoz elő.

A szabad jelöltállítást és a jelenlegi, Pekinghez lojális kormányzó távozását követelő diákok szerint viszont a kínai kormány a jelöltek "előszűrésével" nem tartja be a demokratikus elveket. Úgy látják, hogy a jelölő bizottság, amelyről Peking azt állítja, a helyi társadalmi rétegeket fogja képviselni, Peking-barát politikusokat jelöl majd a kormányzói posztra. Peking vádja szerint a hongkongi tiltakozások mögött az amerikai kormány áll, amely "színes forradalmat" akart kirobbantani.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com