Hszi Csin-ping az egészségügyi ellátás javítását szorgalmazta
Az egészségügyi alapellátás és a betegségmegelőzés erősítését, valamint az állami kórházak reformjának folytatását szorgalmazta Hszi Csin-ping kínai elnök a Pekingben tartott egészségügyi konferencián.
A kínai állami média szerdai jelentése szerint Hszi hangsúlyozta, hogy a 2026-2030 közötti ötéves terv időszaka kulcsfontosságú a 2035-ig megvalósítandó, Egészséges Kína programban. Ennek érdekében javítani kell az ellátás minőségét és hozzáférhetőségét, valamint erősíteni kell a járványügyi felkészültséget és az egészségbiztosítási rendszert.
Hszi a megelőzést nevezte a leggazdaságosabb és leghatékonyabb egészségügyi stratégiának. Az egészséges életmód és a rendszeres testmozgás ösztönzése mellett az élelmiszer-biztonsági felügyelet és a járványügyi rendszer megerősítését emelte ki, hangsúlyozva a nagy kiterjedésű járványok megelőzésének fontosságát. Az egészségügyi intézményhálózat fejlesztésével azt kell elérni, hogy az emberek lakóhelyük közelében megfelelő ellátáshoz jussanak - tette hozzá. Kitért a krónikus betegségek megelőzésének, kezelésének és az érintettek rehabilitációjának összehangolására, valamint a hagyományos kínai és a nyugati orvoslás szorosabb együttműködésére is.
A kórházi reformról szólva a közérdek érvényesítését és a helyi egészségügyi intézmények működésének biztosítását hangsúlyozta. A gyógyszerek és az egészségügyi fogyóeszközök központi beszerzését, valamint az egészségbiztosítás finanszírozási szabályait úgy kell alakítani, hogy biztosítsák az alapok pénzügyi biztonságát, a kórházak stabil működését és a betegek terheinek elfogadható szinten tartását. Li Csiang miniszterelnök záróbeszédében a súlyos betegségek megelőzését és kezelését, az egészségügyi ellátás igénybevételének megkönnyítését, valamint az idősek és a gyermekek egészségügyi ellátásának javítását emelte ki.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások