Japán kémekről cikkezik a kínai média

Kémkedés gyanúja miatt őrizetbe vettek egy japán nőt Sanghajban és sajtóértesülések szerint hasonló okok miatt további három japán állampolgár ellen is eljárás folyik Kínában - jelentette a kínai Global Times című napilap hétfőn.

Az ötvenes éveiben járó tanárnő egy tokiói nyelviskolában dolgozott, s az utóbbi időben több alkalommal is járt Kínában. Utazásainak célja nem ismert, az ellene felhozott vádakat sem hozták nyilvánosságra, de a pekingi külügyminisztérium nem erősítette meg a júniusi esettel kapcsolatos értesülést.

global times

A kínai újság által idézett japán Aszahi Simbun című lap úgy tudja, egy kínai születésű, de japán állampolgársággal rendelkező illetőről van szó.

A kínai hatóságok szeptember 30-án közölték, hogy elfogtak két japán állampolgárt, akik a gyanú szerint információt gyűjtöttek a japán hírszerző ügynökségnek. Egyiküket az Észak-Koreával határos Liaoning tartományban, a másikat a kelet-kínai Csöcsiang tartományban vették őrizetbe egy katonai létesítmény közelében. Egy 60-as éveiben járó japán férfit Pekingben tartanak fogva.

Tokió ez utóbbi esetek nyilvánosságra kerülésekor tagadta, hogy kémeket küldött volna Kínába.
Li Vej, a Global Times szakértője szerint Japán fokozott kémtevékenysége a két ország közötti feszült kapcsolatoknak tudható be. Úgy vélte, Tokiót Kína katonai fejlesztései mellett az ország gazdasági állapota érdekli.

Egy másik elemző, Liu Csiang-jung szerint e jelenség annak a következménye, hogy Japán 2012 óta "képzeletbeli ellenségének" tekinti Kínát.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com