Kényszerleszállást hajtott végre a Malaysia Airlines gépe Hongkongban

Műszaki hiba miatt kényszerleszállást hajtott végre a Malaysia Airlines Kuala Lumpur és Szöul között közlekedő Airbus 330-300 típusú repülőgépe helyi idő szerint hétfőn hajnalban, nem sokkal 3 óra előtt - jelentette a hongkongi South China Morning Post online kiadása.

mq1A gép fedélzetén 271 utas tartózkodott. Nem esett bajuk, más járatokkal szállították őket a dél-koreai fővárosba.

A hongkongi polgári légiközlekedést felügyelő hatóság megerősítette, hogy a gép áramfejlesztő generátora hibásodott meg.

A malajziai légitársaság ugyancsak közleményben tudatta, hogy a generátor felmondta a szolgálatot, de a tartalékgenerátor üzemelt. A kínai különleges közigazgatási övezet, Hongkong légikikötőjében tűzoltóegységek várták a gépet, de nem volt rájuk szükség.

Ugyanennek a légitársaságnak a Kuala Lumpurból Pekingbe tartó járata tűnt el 16 nappal ezelőtt. Azóta se tudni, hogy mi történt a Boeing 777-essel, amelynek fedélzetén 239 ember volt.

Sajtóértesülések szerint a múlt hét pénteken a Malayasia Airlines egyik Boeing 737-es gépe madarakkal ütközött leszállás közben Nepál fővárosában, Katmanduban. A baleset következtében megsérült a pilótafülke szélvédője. A gép 180 utasával együtt biztonságosan földet ért.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com