Kína közreadta a jövedelemkülönbségek friss mutatóját

Kínában a jövedelmi egyenlőtlenségeket kifejező Gini index csökkenő tendenciát mutat ugyan, de még mindig magas - közölte a kínai statisztikai hivatal vezetője pénteken, miután több mint egy évtized után ismét hivatalosan közölték a mutató tavalyi értékét.


kinai_penzA Ma Csien-tang irányítása alatt álló intézmény 2000 óta először tette közzé az elosztás egyenlőtlenségeit kifejező Gini együtthatót. Korábban arra hivatkoztak, hogy pontos kiszámítása az országban rendkívül nehéz, mivel különösen a tehetősebb adatszolgáltatóktól nem kapnak valós számokat, s ezért nem képesek a tényleges jövedelmi viszonyokat bemérni.
A 0 és 1 közötti skálán 0 a legjobb érték, míg az 1-es fejezi ki a legnagyobb jövedelmi egyenlőtlenséget.

Elemzők szerint a 0,4 érték az, ahol a társadalmi elégedetlenség már érezhetővé válhat.
A most nyilvánosságra hozott adatok szerint az együttható 2012-ben 0,474 volt, némileg tehát "jobb" a 2011-ben mért 0,477-nél és a 2008-as csúcsnak számító 0,491-nél. "A 0,47 és 0,49 pont közötti értékek azt mutatják, hogy a jövedelemelosztásban a rés viszonylag nagy" - magyarázta Ma.

A hivatalvezető utalt rá, hogy a Világbank Kína Gini indexét 2008-ban 0,474-re tette, míg - legutóbb - 2005-ben 0,425-ben állapította meg.

A Hurun Report felméréséből az derül ki, hogy Kínában 2,7 millió dollármilliomos és 251 milliárdos él, miközben - ENSZ-adatok szerint - a lakosság 13 százalékának 1,25 dollárnál (273 forint) kevesebb a napi jövedelme. Az éves városi állandó jövedelem átlagosan 21 810 jüan (766 ezer forint).

A politikai vezetés az egyre fokozódó és nyilvánvaló nyomás következtében minden jel szerint érzi a cselekvés kényszerét. A társadalomban létező egyenlőtlenségek és jövedelmi szakadékok állandó témái az országos parlamenti és pártrendezvényeknek, s az állami és pártvezetők újra és újra az igazságos elosztást, a különbségek felszámolásának "a szegények felemelésének" szükségességét hangoztatják.

Kínai hírek az MTI - től.

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com