Kínai külügyminiszter: Pekinget és Moszkvát szilárd stratégiai bizalom köti össze

Pekinget és Moszkvát "szilárd stratégiai bizalom" köti össze, a kínai-orosz viszonyra nincsenek hatással a "nemzetközi viszontagságok" - szögezte le a kínai külügyminiszter a parlament ülésszakához kapcsolódó sajtóértekezletén vasárnap Pekingben.

(FOCUS) CHINA-SHANGHAI-XI JINPING-RUSSIA-PUTIN-TALKS (CN)A külkapcsolatok főbb irányait számba vevő és azokat röviden, többnyire általánosságban értékelő hagyományos külügyminiszteri tájékoztatón Vang Ji azt hangoztatta, hogy Kína kapcsolatai Oroszországgal nem irányulnak egyetlen harmadik ország ellen sem, a viszony "egyre érettebb és stabilabb". A két ország közötti együttműködés a kölcsönös előnyökre épül, hatalmas lendület hajtja és kész a további bővítésre - mondta.

Vang külön is megemlítette az orosz Távol-Kelet fejlesztésének közös programját, a közös gyorsvasút-építési terveket, a gázszállítási projekteket, a pénzügyi, olajipari és nukleáris területen történő együttműködést, de még egy széles törzsű távolsági repülőgép közös fejlesztését is. Hozzáfűzte: a két ország közötti kereskedelmi forgalmat 100 milliárd dollárra szeretnék bővíteni.

A külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy mind Kína, mind Oroszország egy sor megemlékezéssel készül az antifasiszta világháborúban aratott győzelem idei 70. évfordulójára.

Vang egy másik kérdésre válaszolva megállapította: "hetven évvel ezelőtt Japán elveszítette a háborút. Hetven évvel később nem veszítheti el a bűntudatát". Ez egykori áldozatként fontos Kína és a kínaiak számára - tette hozzá magyarázatul. A kérdésre, hogy Abe Sindzó japán kormányfő kap-e meghívót a központi megemlékezésre, kijelentette: bárkit szívesen látnak, aki őszinte, tiszta szándékkal jön. "Célunk emlékezni a történelemre, emléket állítani a mártíroknak, ápolni a békét és a jövőbe nézni" - fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy lehet-e számítani az idén az észak-koreai vezető, Kim Dzsong Un első, kínai látogatására, Vang kitérően azt válaszolta, hogy egy ilyen csúcstalálkozóra akkor kerítenek majd sort, amikor az időpont mindkét fél számára megfelel. Kijelentette: Peking és Phenjan viszonya erős alapokon nyugszik, azt alkalmi események nem fogják befolyásolni. A Koreai-félsziget atommentesítéséről szólva a hatoldalú tárgyalások újraindítását szorgalmazta és valamennyi érdekelt felet nyugalomra intette.

A Dél-kínai-tenger egyes vitatott hovatartozású szigetein folytatott kínai építkezéseket firtató kérdésre Vang megállapította, ezek Kína "saját szigetein és zátonyain törvényesek és indokoltak"; a tevékenység nincs befolyással másokra. Hozzátette, hogy országa továbbra is biztosítani fogja a szabad hajózást a térségben, vitáit pedig közvetlen párbeszéddel és konzultációkkal akarja rendezni.

A kínai diplomácia vezetője hangsúlyozta, hogy Peking külpolitikájában tartja magát a belügyekbe való be nem avatkozás elvéhez és tiszteletben tartja mások szuverenitását. Új típusú, együttműködő nemzetközi kapcsolatok szükségességéről beszélt, amelyeket nem a "győztes mindent visz" gyakorlat jellemez.

A kínai-amerikai viszonyra utalva annak a véleményének adott hangot, hogy a két nagy ország között mindig is maradni fognak nézeteltérések. Még akkor is, ha a felek elfogadják a "nagyhatalmak közti új típusú", vagyis nem törvényszerűen konfrontációhoz vezető kapcsolatok szükségességét.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com