Korrupció miatt kizárták a pártból Kína első autógyárának volt vezetőjét

Korrupciós visszaélések gyanúja miatt kizárták a kommunista pártból Kína nagyhírű, emblematikus, első autógyárának volt vezetőjét - jelentette az állami média csütörtökön.

Hszü Csian-jit tavasszal távolították el a FAW Csoport éléről, miután bűnösnek találták a pártfegyelem megsértésében és a törvények megszegésében.

FawLOGO

A 61 éves Hszü, aki nemrég még parlamenti képviselő is volt, a közlemény szerint kenőpénzeket fogadott el, sikkasztott, házvásárlásánál jogtalan kedvezményeket vett igénybe. Ügyét a Kínai Kommunista Párt fegyelmi szerve átadta a polgári igazságszolgáltatásnak.

Az északkelet-kínai Csangcsun városához kötődő hatalmas állami vállalat egyebek között a Vörös Zászló szedánok és protokollautók gyártója, és kínai részről a Volkswagennel, az Audival, a General Motorsszal, a Mazdával és a Toyotával közösen alapított vegyes vállalatok társtulajdonosa.

Sajtójelentések szerint a pártközpont fegyelemi ellenőrző bizottságának vizsgálócsoportja már tavaly nyáron jelezte, hogy elsősorban a cég értékesítési és logisztikai részlegén egy sor gyanús ügyletre derült fény.

Tavaly augusztusban a vezetőség három tagja - a FAW-Volkswagen vegyesvállalat volt vezérigazgató-helyettese, az Audi értékesítési igazgatójának helyettese és a FAW vezérigazgató-helyettese - ellen indult nyomozás. A Cajhszin című pénzügyi-gazdasági magazin szerint sikkasztás gyanújával is vizsgálatot indítottak, mert felmerült a gyanú, hogy a vállalat 2002-ben 23,4 millió jüan (1 milliárd forint) értékben földet és 131 villát vásárolt.

Hszü még az 1970-es években kezdett mérnökként dolgozni Kína első autógyárában, és mielőtt a tartományi kormányzatba került, elérte a vezérigazgató-helyettesi posztot. Később vezető pártfunkciókat töltött be, majd visszatért a gyár élére.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com