Külföldi autógyártókat büntet Kína

Az Audi és a Chrysler autógyártókat, valamint tucatnyi japán autóalkatrész-gyártót találtak bűnösnek a kínai hatóságok szabadverseny-ellenes tevékenységük miatt, a Mercedest és a BMW-t tovább vizsgálják.

Sûrû szmog PekingbenA piaci tevékenység felügyeletéért felelős Nemzeti Fejlesztési- és Reformbizottság (NDRC) szerdán jelentette be: versenyellenes árképzés miatt megbünteti a Fiat-hoz tartozó Chryslert, valamint a Volkswagenhez tartozó Audit.

A hatóság hónapokig vizsgálódott a két nagy autógyártó regionális egységeiben, amelyek piacain a cégek a hatóság szerint monopolként viselkedtek, súlyosan korlátozva ezzel a szabadversenyt, s sértve a fogyasztók érdekeit.

Hogy mekkora összegű büntetésre számíthatnak az autógyártók, azt egyelőre nem közölte a hatóság, a kínai sajtó azt valószínűsíti: a többi gyártó számára elrettentő, magas összegre lehet számítani.

Az NDRC szerdán megerősítette: vizsgálódik a Mercedes-Benznél is, ennek sanghaji irodáit hétfőn keresték fel, számos számítógépet és hivatalos dokumentumot elkobozva. Egy külön szálon folyik a vizsgálat a BMW ellen, hasonló vádak, piackorlátozó magatartás miatt, s a nyugati nagyok mellett az NDRC tizenkét japán autóalkatrész-gyártót is megbüntetett - erősítette meg a hatóság.

A külföldi cégeket Kínában gyakran éri az a vád, hogy indokolatlanul magas áron kínálják termékeiket vagy más piacokhoz képest egyenlőtlen bánásmódban részesítik fogyasztóikat. Korábban az Apple, a Starbuck's, a Samsung és több nagy gyógyszergyártó is bűnösnek találtatott, s gyakorlatának változtatására kényszerült.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com