Még nem engedélyezi Kína a genetikailag módosított élelmiszertermékek forgalmát

A kormány még nem engedélyezte a genetikailag módosított (GMO) termékek forgalmazását Kínában - nyugtatta meg a mezőgazdasági miniszter a kedélyeket, miután a témáról ismét heves társadalmi vita indult a kelet-ázsiai országban.

ghHan Csang-fu pénteki jelentések szerint úgy fogalmazott: a kínai döntéshozók és maga az agrártárca is mindig kifejezetten óvatosan járt el a GMO-t tartalmazó élelmiszerekkel kapcsolatosan, a lakosság egészségét mindenekfelett szem előtt tartva.

Az országban hivatalosan csak a papaya és a gyapot termesztésének során engedélyezik a génmódosítás technológiájának alkalmazását. Peking ugyanakkor az Egyesült Államokból, Brazíliából és Argentínából is importál génmódosított szójababot, mely a kínai lakosok kedvelt élelmiszereinek - így a szójatejnek, szójaszósznak vagy a tofunak - alapanyagaként szolgál. Évi 60 millió tonnás behozatalával Kína a módosított élelmiszerek piacán a világ legnagyobb importőrének számít.

Han múlt héten félhivatalosan kiállt az újtechnológiás élelmiszerek mellett, mondván, maga "rendszeres fogyasztója azoknak". A technológia új és ismeretlen, időbe telik az embereknek megérteni és elfogadni azt - fogalmazott a miniszter.

Az élelmiszertermékek genetikai módosításának kérdése visszatérő kérdés a kínai társadalmi párbeszédben. A kormány 2008-ban tizenkét éves távra tervezve egy 26 milliárd jüanos (960 milliárd forint) kutatási alapot állított fel, a kutatásra fordított összegek a tavalyi év egésze során 400 millió jüant (15 milliárd forint) tettek ki. A Kínai Társadalomtudományi Akadémia tavaly júniusban a genetikailag módosított növényekkel foglalkozó kutatásokat a következő évtized tizenkilenc kiemelt tudományos kutatási területe között nevezte meg. A kérdés a mind növekvő lakosságú ország jövőbeli élelmiszerellátását illetően lehet kiemelt fontosságú - állt az érvelésben.

A kínai lakosság ugyanakkor újra és újra ellenérzésének ad hangot a kérdéssel kapcsolatban, tavaly például hírességekkel telezsúfolt kampány szólított fel a GMO visszaszorítására. Ennek is betudható, hogy Peking 2009-ben ugyan kiadta az első, módosított élelmiszerekre vonatkozó biztonsági tanúsítványokat, de a mai napig nem engedélyezte ezek forgalmazását. A kormány legutóbb január közepén közölt hivatalos állásfoglalást a kérdésről, mondván, hogy a kereskedelmi forgalomba helyezésre nincsen pontos menetrend.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com