Minden idők legmelegebb júliusa az idei Sanghaj városában

A statisztikák szerint legalább 140 éve nem volt az ideihez hasonló forró júliusra példa a kelet-kínai Sanghajban - Kína területének kétharmada a hőségtől szenved.

shanghai-130128-1024x575


A sanghaji meteorológiai intézet hét eleji jelentése szerint az adatfelvételek kezdete óta, vagyis legalább 140 éve nem volt a mostanihoz hasonlóan forró a július Sanghajban. Az év hetedik, hagyományosan is legmelegebbnek számító hónapjában idáig összesen 23 olyan nap volt, amelynek során a napi csúcshőmérséklet 35 fok fölé kúszott.

Július utolsó két napján, kedden és szerdán szintén 38-39 fokos melegre lehet számítani, vagyis az egész hónap során a 31-ből 25 kifejezetten meleg nap lesz idén. A meleg miatt az elmúlt napokban tízezrek jelentkeztek a metropolisz kórházaiban, két ember belehalt a hőgutába.

Hétfőn a legmagasabb napi hőmérséklet 39,1 Celsius-fok volt, ami megszakítás nélkül már a hetedik olyan nap, amelyen a 38 fokot is meghaladta a hőmérséklet. A városi meteorológiai intézet tájékoztatása szerint enyhülést az augusztus beköszönte sem hoz majd, a következő napokban még biztosan 40 fok körüli melegre lehet számítani.

A rendkívüli meleg nemcsak Sanghajban, hanem kínai sajtóbeszámolók szerint az ország területének kétharmadában, legalább 19 tartományban és önálló közigazgatási egységben jelentkezik. A Sanghajjal szomszédos Csöcsiang tartományban az elmúlt héten többször is 40 fok fölé emelkedett a hőmérő higanyszála. A tartományi fővárosban, Hangcsouban a hét közepén több mint hat évtizedes rekordot dőlt meg, 40,4 fokot mértek, a kínai internetet a metróban tömegesen hűsölő lakosok képei járták be.

A szintén kelet-kínai Fucsien tartomány székhelyén, Fucsouban a legmagasabb fokú hőségriadót rendelték el a napokban, miután 39 fok fölé kúszott a hőmérséklet. A dél-közép-kínai Hunan tartományban szintén sok évtizedes rekordok dőltek meg, a tartományi fővárosban, Csangsában július minden egyes napján 35 fok feletti meleg mértek.

Nem kivétel a hőség alól a főváros, Peking sem, ahol ugyan ritkán emelkedik 35 fok fölé a hőmérséklet, de a napokban többször is 38-39 fokos meleg volt. Az ország nyugati régióit szintén forróság sújtja: a Hszincsiang-Ujgur autonóm területen lévő Turpan városában például hétfőn 44,3 fokot regisztráltak, s a város ezzel "napi aranyérmet" szerzett magának az országban.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com