Munkatáborba küldték, mert lánya elrablói ellen kampányolt - most kártérítést követel

Kártérítési per indított egy kínai nő, akit azért küldtek átnevelő munkatáborba, mert lánya elrablóinak halálbüntetéséért kampányolt. A fiatal lányt fogva tartása alatt megerőszakolták és prostitúcióra kényszerítették.


A per indító édesanya lányát még 2006-ban rabolták el Yongzhouban. Anyja mindent megtett, hogy felkutassa lánya elrablóit. A lánynak végül sikerült megszöknie.
Az erőszaktevő bűnbanda tagjait öt évvel később kerítették kézre, ekkor két embert halálra ítéltek, négy tagot pedig börtönbüntetéssel sújtottak.

Tang Hiu, az édesanya viszont nem hagyta annyiban a történteket, kampányt indított azért, hogy a banda mindegyik tagja halállal lakoljon tettéért. A helyi hatóságokat azonban mindez zavarta, így a társadalmi nyugalom és rend megzavarásáért 18 hónapra átnevelő munkatáborba küldték. Mivel az efféle döntésekhez nem szükséges bírósági ítélet, megfelelő ürüggyel bárki elküldhető hasonló munkatáborokba.

Az interneten gyorsan terjedt az asszony története és hatalmas felháborodást váltott ki a közvéleményben, így Tang Huit kilenc nap múlva haza engedték.  A lányát védő nő most kártérítési pert indított a helyi adminisztráció vezetői ellen, melyben 240 dollár értékű jelképes összeget követel, számolt be a BBC.

Az országban ugyan egyre gyakrabban merül fel az átnevelő munkatáborok bezárásának gondolata, azonban ezzel kapcsolatos döntés még nem született.
Pozitívumként könyvelhető el azonban, hogy a hivatalos kínai hírügynökség is beszámol az asszony kálváriájáról. Mindez arra enged következtetni, hogy egyre közelebb lehet a nap, mikor megszüntetik ezeket a táborokat.

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com