Nem lesz több Dalai Láma?

XIV. Dalai Láma szerint gyenge lenne az utóda, ezért itt kellene befejezni a reinkarnációt, ám erről nem ő dönt.dalai lámaÉvszázadok óta létezik a Dalai Láma. A jelenlegi, a XIV. nagyon népszerű, éppen ezért ő úgy gondolja, hogy a következő Dalai Láma csak gyengébb lehet nála, ami nagy kárt okozhatna, tehát nincs is rá szükség.

A XIV. Dalai Láma ezért elmondta, hogy véget vethetne a reinkarnációjának, vagyis annak, hogy bizonyos jegyek alapján találnak egy kisfiút, aki az új Dalai Láma lesz Kínában. A külügy szóvivője azonban Pekingben hangsúlyozta, hogy erről nem a vallási vezető dönt.

Az idős XIV. Dalai Láma egyébként azért is vetette fel ezt, mert fennáll annak a gyanúja, hogy a hatóságok manipulálják a folyamatot. Ez történt most, amikor a tibeti buddhizmus második legfontosabb tisztségére, a pancsen láma funkciójára, találtak egy gyereket, de őt nem fogadta el a kínai hatóságok.

Az újabb kiválasztási folyamat során újabb gyereket találtak a pancsen láma pozícióra, de őt a tibetiek jelentős része nem fogadja el, mert a kiválasztása nem volt egészen szabályos, és a gyermek Pekingben nevelődött nem Tibetben, tehát elsősorban Kínához, és nem a valláshoz lojális.

A Dalai Láma korábban egy ideig együttműködött a kommunista hatóságokkal, miután a kínai vörös hadsereg megszállta Tibetet 1950-ben. 1959-ben a lakosság egy része fellázadt a kínai uralom ellen. A Dalai Láma ekkor Indiába menekült, és jelenleg is ott él. A környezetében emigráns kormány jött létre, ám azt Peking nem ismer el.

(Forrás: asiaport.hu)

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com