Nemi erőszak miatt kivégeztek egy kínai pártvezetőt

Tizenegy kiskorú megerőszakolásában találta bűnösnek a bíróság Li Hszin-kungot.36955
A közép-kínai pártvezető pénzt adott és megfenyegetett egy diákot, a Honan tartományban található, Jungcseng városának középiskolája előtt, hogy kiskorú lányokat vigyen neki, akiket ő ezután megrontott.

A 44 éves politikust tavaly májusban vették őrizetbe. A pártbizottság helyettes vezetőjének lakásán terhelő bizonyítékokat, többek között fényképeket, talált a rendőrség. Ezek alapján kiderült, hogy a pedofil legfiatalabb áldozata 11 éves volt.

Az ügy napvilágra kerülése hatalmas felháborodást váltott ki az online közösség körében. A vádlottat halálra ítélte a bíróság, de ő az ellen fellebbezett, amit a legfelsőbb bíróság elutasított, és jóváhagyta a halálos ítéletet.

Az országban, az elmúlt időszakban, egyre több szexuális bűncselekmény került napvilágra, amiben kiskorú az áldozat, ezért is döntött úgy a legfelsőbb bíróság, hogy ezeket szigorúbban kell büntetni.

Kínában, ha valaki tizennégy év alatti kiskorúval folytat szexuális kapcsolatot, akkor az erőszaknak minősül, még akkor is, ha a gyerek beleegyezett az aktusba, és halálbüntetés jár érte. Aki pedig közösülésre vesz rá egy kiskorút, azt tizenöt évig terjedő börtönbüntetés várja.

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com