Nyílt börtönnapokat tartanak helyi vezetőknek és házastársuknak Kínában

Börtönlátogatásokat szerveztek helyi vezetőknek és házastársuknak nevelési célzattal a közép-kínai Hupej tartományban - számolt be a fejleményről a China Daily című angol nyelvű napilap hétfői összeállításában.

A cikkből az is kiderült, nem csak itt történt ilyen formában kísérlet arra, hogy a kísértésnek kitett rétegnek elvegyék a kedvét a visszaélésektől, a korrupciótól.

china daily

Sijan város zárkáit és a fegyintézet rideg körülményeit májusban eddig már több mint hetven pártfunkcionáriusnak, helyi vezetőnek mutatták meg.

A látogatóknak a nyílt napon találkozhattak 15 egykori, időközben rács mögé került vezetőjükkel is. A büntetésüket töltőket hatalommal való visszaélés és kenőpénzek elfogadása miatt ítélték el.

Az írás szerint az egykori kisebb-nagyobb hatalmasságoknak a rabruhás fényképei és a kihallgatásukkor készült fotók ugyancsak hatásosnak bizonyultak.

A börtöntúra célja, hogy emlékeztetesse a vezetőket a korrupció veszélyeire és arra ösztönözze őket, hogy hatalmukat tisztességgel gyakorolják, fogadják el a párt ellenőrző felügyeletét - fogalmazott a témában kiadott közleményében a Kínai Kommunista Párt központi fegyelmi ellenőrző bizottsága.

A Hszi Csin-ping államelnök, pártfőtitkár hatalomra kerülése óta megkezdett korrupcióellenes kampánynak része, hogy az aktív vezetőket börtönlátogatásra vagy úgynevezett forradalmi központokba viszik el.

Tavaly augusztusban például az igen nagy befolyású Nemzeti Fejlesztési- és Reformbizottság több mint 200 vezetőjével ismertették meg a két fővárosi fegyintézetben uralkodó viszonyokat.

A múlt héten Csianghszi tartomány Kancsou városában egy forradalmi oktatási bázison félszáz feleség kapott kiképzést erkölcsi feddhetetlenségből.

Az oktatás idejére a Vörös Hadsereg uniformisát ölthették fel és abban hallgathatták, miként segíthetik férjüket, hogy becsületesen végezze munkáját, illetve hogyan állhatnak maguk is ellen a korrupciónak.

A Kínai Kommunista Párt az utóbbi csaknem két és fél évben funkcionáriusok, hivatalnokok százezreit ellenőrizték és sokakat sújtottak közülük különböző fokú büntetéssel, jó néhányuk ügyében jártak el ügyészek, született bírói ítélet.

A China Daily szerint több mint száz tartományi, miniszteri vagy annál is magasabb szintű vezető esetében indult eddig korrupciós vizsgálat.

MTI

Hozzászólások

Megvakult a kínai lány, aki egész nap a mobilján játszott

Megvakult a kínai lány, aki egész nap a mobilján játszott

A 21 éves nő jobb szemére elvesztette a látását, miután egész nap a telefonját nyomkodta,

Megszoptatta a vádlott síró kisbabáját a legszebb kínai rendőrnő - fotók

Megszoptatta a vádlott síró kisbabáját a legszebb kínai rendőrnő - fotók

A kínai teremőrnő előtte engedélyt kért az anyukától, aki nagyon hálás volt a segítségéért.

Égési sérülése miatt tucatnyi óvoda utasította el a kínai kisfiút

Égési sérülése miatt tucatnyi óvoda utasította el a kínai kisfiút

A gyereknek minden álma volt, hogy végre oviba mehessen, ám a szülők tucatnyi elutasítást kaptak.

Durva dolgot művelt a tanár 20 diákkal, mert nem tudták a verset– videó

Durva dolgot művelt a tanár 20 diákkal, mert nem tudták a verset– videó

A kínai osztálynak elég fájdalmasan indult a tanév, a tanárt tettéért azóta felfüggesztették.

Utcán szült meg, aztán a babával hazasétált a kínai nő – videó

Utcán szült meg, aztán a babával hazasétált a kínai nő – videó

Elképesztő felvétel került fel az internetre egy pillanatok alatt megszülő kínai nőről.

Végzetes dolgot tett a kismama, miután nem engedték neki a császáros szülést

Végzetes dolgot tett a kismama, miután nem engedték neki a császáros szülést

A vajúdó kínai nőnek a családja nem adott engedélyt, hogy császárral szüljön.

Bezacskózva futárral küldte árvaházba újszülöttjét egy kínai nő

Bezacskózva futárral küldte árvaházba újszülöttjét egy kínai nő

A 24 éves nő csomagként feladva akart megszabadulni pár napos gyerekétől.

Kiakadtak a kínai netezők a szülőkre, akik ezt művelték gyerekükkel -videó

Kiakadtak a kínai netezők a szülőkre, akik ezt művelték gyerekükkel -videó

Nagy botrány váltott ki a videó, amelyben lebuktatják magukat a „mintaszülők”.

Szívszorító okból ásott egy gödröt beteg kislányának egy édesapa

Szívszorító okból ásott egy gödröt beteg kislányának egy édesapa

A súlyos beteg két éves kislányt minden nap elviszik, hogy játsszon a gödörben.

2017. a KAKAS éve

2017. a KAKAS éve

kínai asztrológia

http://ujhazak.com