Orvosok százezrei követelnek nagyobb személyes biztonságot Kínában

Kínában több mint 600 ezer orvos írta alá azt az online petíciót, amelyben követelik, hogy a hatóságok állítsák meg a kórházi egészségügyi dolgozók elleni, gyakran halálos kimenetelű támadásokat - jelentette a kínai média kedden.

Hangjuk hallatására az után szánták el magukat, hogy a múlt héten a dél-kínai Kuangtung tartományban megkéseltek egy doktornőt, mert fejfájásra panaszkodó betegét járóbeteg-rendelésre küldte.

hj

A kuangtungi tartományi egészségfelügyelet körlevélben kérte a kórházakat, hogy működjenek együtt a helyi közbiztonsági szervekkel, létesítsenek rendőri őrszolgálatot a területükön, vagy kérvényezzék az egyenruhások rendszeres járőrözését, hogy adott esetben mielőbb beavatkozhassanak. Arra ösztönzik az intézmények vezetését, hogy szereltessenek fel megfigyelő kamerákat, illetve rendőrségi vészjelző berendezéseket.

Az egészségügyi dolgozók érdekvédői azt hangoztatják, hogy a gyakori kórházi erőszak nemcsak fizikai sérülést és lelki megrázkódtatást okoz az orvosoknak, de negatív hatással van az általános orvos-beteg kapcsolatra is.
Egy tavaly közreadott hivatalos statisztika szerint intézményenként évente átlagosan több mint 27 ilyen erőszakcselekmény történik, közülük több végzetes. A múlt hónapban 12 esetet regisztráltak országosan.

Az egyes eseteket követően általában a biztonsági intézkedések fokozására hívnak fel, de a jelek szerint ezeknek eddig nem volt elrettentő erejűk.

Egy májusban készített felmérés szerint tavaly az orvosok 13 százalékát érte valamilyen fizikai inzultus, és csaknem 60 százalékuk volt kitéve verbális erőszaknak. Az orvosok úgy érzik, nem tisztelik őket kellőképpen, biztonságukat pedig nem garantálják.

MTI

Hozzászólások

Hisztirohamot kapott és mobilja után akart ugrani a hajóról egy nő  - videó

Hisztirohamot kapott és mobilja után akart ugrani a hajóról egy nő - videó

A kínai nő egy sétahajó 4-dik emeletéről is a vízbe ugrott volna a telefonja után.

Megvakult a kínai lány, aki egész nap a mobilján játszott

Megvakult a kínai lány, aki egész nap a mobilján játszott

A 21 éves nő jobb szemére elvesztette a látását, miután egész nap a telefonját nyomkodta,

Megszoptatta a vádlott síró kisbabáját a legszebb kínai rendőrnő - fotók

Megszoptatta a vádlott síró kisbabáját a legszebb kínai rendőrnő - fotók

A kínai teremőrnő előtte engedélyt kért az anyukától, aki nagyon hálás volt a segítségéért.

Égési sérülése miatt tucatnyi óvoda utasította el a kínai kisfiút

Égési sérülése miatt tucatnyi óvoda utasította el a kínai kisfiút

A gyereknek minden álma volt, hogy végre oviba mehessen, ám a szülők tucatnyi elutasítást kaptak.

Durva dolgot művelt a tanár 20 diákkal, mert nem tudták a verset– videó

Durva dolgot művelt a tanár 20 diákkal, mert nem tudták a verset– videó

A kínai osztálynak elég fájdalmasan indult a tanév, a tanárt tettéért azóta felfüggesztették.

Utcán szült meg, aztán a babával hazasétált a kínai nő – videó

Utcán szült meg, aztán a babával hazasétált a kínai nő – videó

Elképesztő felvétel került fel az internetre egy pillanatok alatt megszülő kínai nőről.

Végzetes dolgot tett a kismama, miután nem engedték neki a császáros szülést

Végzetes dolgot tett a kismama, miután nem engedték neki a császáros szülést

A vajúdó kínai nőnek a családja nem adott engedélyt, hogy császárral szüljön.

Bezacskózva futárral küldte árvaházba újszülöttjét egy kínai nő

Bezacskózva futárral küldte árvaházba újszülöttjét egy kínai nő

A 24 éves nő csomagként feladva akart megszabadulni pár napos gyerekétől.

Kiakadtak a kínai netezők a szülőkre, akik ezt művelték gyerekükkel -videó

Kiakadtak a kínai netezők a szülőkre, akik ezt művelték gyerekükkel -videó

Nagy botrány váltott ki a videó, amelyben lebuktatják magukat a „mintaszülők”.

Szívszorító okból ásott egy gödröt beteg kislányának egy édesapa

Szívszorító okból ásott egy gödröt beteg kislányának egy édesapa

A súlyos beteg két éves kislányt minden nap elviszik, hogy játsszon a gödörben.

http://ujhazak.com