Peking elismerte kísérletét egy hiperszonikus fegyverrel

Elismerte Kína csütörtökön, hogy hiperszonikus (a hangsebesség ötszörösénél is gyorsabban repülni képes) sikló légi járművel végzett kísérletet a közelmúltban, de a védelmi tárca közleménye azt is kiemelte, hogy az új fegyverkísérlet nem irányult az Egyesült Államok vagy más ország, célpont ellen.

lA nemzetvédelmi minisztérium az ország területén végzett tudományos kísérletnek nevezte az eseményt, normálisnak minősítve azt. Peking azokra az amerikai médiajelentésekre reagált, amelyek a napokban beszámoltak egy Kína feletti, irányított hiperszonikus sikló járművel (HGV) végzett, sikeres múlt heti tesztről.

A sajtóhírt korábban az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon is megerősítette, de nem kommentálta. Szóvivője hivatalosan csak annyit közölt, hogy rendszeresen megfigyelik a külföldi védelmi cselekményeket, s tudomásuk van a történtekről.

A sajtóban megjelent információk szerint a szóban forgó eszközt interkontinentális ballisztikus rakétákkal viszik fel egy bizonyos magasságra, majd az képes a hangsebesség tízszeresére (12 ezer 359 kilométeres óránként sebességre) is felgyorsulni. Repülés közben irányt is tud változtatni és nukleáris robbanófej hordozására is alkalmas.

A Pentagon korábban idézett illetékese úgy vélte, hogy a kísérlet az amerikai rakétavédelmi pajzs áttörését célozza.

Megfigyelők az eset kapcsán továbbra is az amerikai és kínai védelmi erők közötti bizalmatlanságról beszélnek, s a kínai szakértők is ezzel magyarázzák az amerikai aggodalmakat. Hozzáteszik, hogy az Egyesült Államok mind a stratégiai fegyverek, mind a hagyományos haderő tekintetében vezető hatalom, Kína jelentős hátrányban van vele szemben.

A The Washington Free Beacon című lap, amely a témában az első hírt közölte, úgy tudja, hogy az Egyesült Államok, Oroszország és Kína folytat kutatásokat a hiperszonikus fegyverek területén, s India is végez hasonló irányú fejlesztéseket.

Sajtóértesülések szerint az Egyesült Államokban kiemelten kezelik a hiperszonikus járművekkel történő kísérletezést, s a tavalyi pénzügyi évben összesen három ezekkel kapcsolatos programra, köztük tesztrepülésekre 200 millió dollárt fordítottak.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com