Peking és Szöul együttműködik Korea atommentesítése érdekében

Kína és Dél-Korea elnöke megállapodott, hogy szorosan együttműködik a Koreai-félsziget atommentessé tételében - hangsúlyozta a két ország államfőjének csütörtöki pekingi tárgyalásait követően kiadott közös közlemény.

korea

A csúcstalálkozón Hszi Csin-ping és Pak Gun Hje egyetértett abban, hogy az észak-koreai nukleáris program súlyos veszélyt jelent a térség, illetve a világ békéjére, s a felek megállapodtak, hogy a jövőben biztonsági kérdésekben magas szinten állandó egyeztetést folytatnak, s ennek érdekében a két ország külügyminisztériuma között úgynevezett forródrótot hoznak létre.

Peking és Szöul fontosnak tartja a jövőben a kommunikáció minden formájának sűrűbbé tételét, a személyes találkozókat, a telefonos kapcsolattartást és a levélváltásokat.

A két fél arra sürgette Észak-Koreát, hogy tegyen eleget minden, az atommentesítésre irányuló kötelezettségének és egyetértettek abban, hogy fokozzák erőfeszítéseiket a hatoldalú tárgyalásokat is magába foglaló párbeszéd visszaállítására.

A két politikus találkozóján Hszi Csin-ping üdvözölte a dél-koreai államfőnek a Koreai-félszigetet érintő, a feszültség csökkentését célzó "bizalomépítő" politikáját.

Peking és Szöul politikai, biztonsági kapcsolatai ugyanakkor éppen Észak-Korea "kezelése" miatt nem volt felhőtlen. Kína évtizedeken át gazdasági segélyeivel életben tartotta a phenjani rendszert, a diplomáciában pedig szomszédja védelmezőjeként tűnt fel. A kínai-észak-koreai hagyományos barátságra az elmúlt hónapok eseményei azonban árnyékot vetettek, amikor Peking ellenzése ellenére Phenjan kísérleti atomrobbantást hajtott végre és háborús retorikájával, provokációival veszélybe sodorta a régiót.

Kína az Észak-Korea elleni szankciók mellett szavazott az ENSZ Biztonsági Tanácsában és egyre nyíltabban foglalt állást a Koreai-félsziget nukleáris leszerelése mellett, mi több pénzügyi korlátozásokat is érvényesített. Peking állítólag azért sem nézte jó szemmel Phenjan nukleáris ambícióit, mert ez indokot szolgáltathat Japán védelmi erőfeszítései fokozására.

A dél-koreai elnök elindulása előtt azt nyilatkozta a China Daily című angol nyelvű napilapnak, hogy célja a dél-koreai-kínai stratégiai együttműködés tartalommal való megtöltése.

A mostani út Pak februári hivatalba lépése óta a második külföldi látogatása, miután a múlt hónapban Washingtonban járt. A kínai média nagy terjedelemben foglalkozik a látogatással, s kiemelik, hogy Pak beszél kínaiul, a kínai kultúrát is jól ismeri, és az országban többször megfordult. A dél-koreai vendég és kísérte négynapos programja során Hsziant, a történelmi császárvárost, ipari központot is felkeresi.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com