Rekordokat dönt a Mao-relikviák iránti érdeklődés Kínában

Csaknem négy évtizeddel a halála után is töretlen érdeklődés mutatkozik Mao Ce-tung képei, versei és használati tárgyai iránt, amely az eladási rekordokban is jól mutatkozik.

Mao-Ce-tungA nyugati aukciósházak árverésein is ritkán látott összegért, csaknem 41 millió jüanért (1,5 milliárd forintért) kelt el a hétvégén az az 1961-ben készült festmény, mely Mao Ce-tungot egy öntözőgát megnyitásán ábrázolja. Ugyancsak a hétvégén egy ismeretlen ajánlattevő a kikiáltási ár tízszereséért, 14,2 millió jüanért (511 millió forintért) vásárolta meg az egykori kommunista vezér 37 versét tartalmazó, kalligráfiákkal díszített albumot.

Hétvégén 6,6 millió jüant (238 millió forintot) adtak egyetlen - levél nélküli - borítékért, amelyet Mao bizalmasainak, Fu Ji-sengnek és Po Ji-pónak címzett. Június végén 8 millió hongkongi dollárt (224 millió forintot) ért meg egy vevőnek a nagyhatalmú vezető ötdarabos, egykori rizsestálka-szettje. Májusban a Kínai Kommunista Párt és a Kínai Népköztársaság első elnökének fotójáért 340 ezer jüant (12 millió forintot) adott.

A kommunista vezért ábrázoló képek, az általa írt versek, használatai tárgyai iránt töretlen a kereslet, azok az úgynevezett "vörös klasszikusok" időszakának kiemelkedő darabjai. A China Daily napilap egy korábbi írása szerint a "vörös klasszikusok" iránti kereslet az elmúlt években az aukciós kedv fellendülésével együtt fokozódott. Az elmúlt fél évtizedben ezek eladási értéke mintegy megnégyszereződött - becsült a lap szakértők véleménye alapján. Az időszak személyei közül Mao Ce-tung mindig is kiemelkedett, keresletét a politikai retorikában való fokozódása is növeli.

Szintén az idei rekordokat magyarázza a vezér születésének kerek, 120. évfordulója, amelyre nagyszabású ünnepségsorozattal emlékeznek majd meg december végén, arra bélyegsorozat és dokumentumfilmek is a piacra kerültek már. A Mao-relikviák vásárlása a Kínában üzletelő külföldi üzletemberek számára is kifizetődő befektetés, egy-egy nagyobb értékű kép az irodába látogató kínai ügyfelek számára jelzésértékű lehet, tiszteletet és elkötelezettséget mutat.

Mao kultusza az alacsonyabb szinteken is virágzik: a nagyobb kínai városok forgalmas utcáin pólóktól kezdve kitűzőkön át esernyőkig szinte mindenféle, az egykori vezér képével díszített használati tárgy beszerezhető.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com