Súlyos börtönbünetést kapott a csungkingi szexvideós zsarolás főszereplője

Tizenhárom év börtönt kapott a csungkingi szexvideós zsarolási botrány főszereplője, a 23 milliós kínai metropolisz leváltott kerületi párttitkára, akit vesztegetés elkövetésében ítélt bűnösnek egy helyi bíróság - jelentette Délnyugat-Kínából pénteken az állami média.

Lei-Zhengfu-and-Zhao-Hongxia

Lej Cseng-fut, a mára Kína-szerte közismert 55 éves férfit mellékbüntetésként 300 ezer jüan (11 millió forint) bírság megfizetésére kötelezték. Összesen 3,16 millió jüan (116 millió forint) kenőpénz elfogadásában találták bűnösnek.

Az elsőfokú ítélet indoklása szerint Li beosztásával visszaélve segített helyi vállalkozásokat 2007 és 2012 között. 2008-ban pedig egy Ming nevű üzletembert arra kért a párttitkár, hogy fizessen ki helyette 3 millió jüant (110 millió forint) egy Hsziao Je nevű férfinak, aki megzsarolta őt egy róla és alkalmi szeretőjéről titokban készített videóval.

Lej egy másik vállalkozótól 10 ezer dollárt és egy karórát fogadott el 2011-ben, bár ez utóbbit később beszolgáltatta a Peipei kerületi pártbizottságnak. 2012-ben pedig felesége közbenjárására segítette egy orvos előléptetését, amiért az asszony - Lej tudtával - 100 ezer jüant (3,6 millió forint) fogadott el.

A lavinát elindító, Lejről és 18 éves alkalmi szeretőjéről 2007-ben készült felvételt először tavaly novemberben töltötte fel a világhálóra egy szabadúszó újságíró, aki állítólag rendőrségi forrásból jutott hozzá. A nagy visszhangot kiváltott eset után két hónappal a rendőrség őrizetbe vette Lejt, de további két hónap kellett hozzá, hogy a kommunista pártból kizárják.

Később kiderült, hasonló felvételekből több is van, egy ingatlanfejlesztő vállalat megbízásából készültek, zsarolási céllal. Az idén májusban összesen 21 kormányzati és párthivatalnokot, valamint állami vállalati vezetőt váltottak le vagy büntettek meg első körben a csungkingi szexvideós zsarolási botrányhoz kapcsolódó ügyek miatt.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com