Szigorúbban vizsgálják a párttagságra aspirálók ateistaságát a “kínai Jeruzsálemben”
Semmilyen vallást nem gyakorolhatnak a kommunista párt soraiba lépni kívánók a keresztények kínai központjának tekintett Csöcsiang tartományban, ennek vizsgálatát pedig a korábbinál is komolyabban veszik majd - jelentette be a tartományi vezetés.
A vallás gyakorlása kizárja a kommunista párttagságot, az ilyen jelölteket kizárják a lehetséges tagok sorából. A pártfelvételi eljárás első lépcsője mindig is a jelöltek vallási hátterének a vizsgálata volt, ezt pedig a jövőben a korábbinál is szigorúan ellenőrizni fogják a tartományban, ateizmusukról a jelölteknek írásban kell nyilatkozniuk.
A már párttag, de vallásos embereket pedig hitelveik “kijavítására” szólítják majd fel - írja a témáról cikkező Global Times című napilap angol nyelvű kiadásában. A vallási nézeteket illető marxista elméletek a párttagságra áhítozók számára kötelező tanulmányt jelentenek majd, de azokat a helyi pártiskolákban és politikai felsőoktatási intézményekben is oktatni fogják.
Csöcsiang tartomány Vencsou városa a kínai keresztények központjának számít, a becslések szerint hétmilliós lakosának csaknem ötöde keresztény, ezért Kína Jeruzsálemeként is emlegetik. A tartományban tavaly legalább féltucatnyi katolikus templomot, összesen pedig 1,3 millió négyzetméternyi vallási építményt bontottak le, a hatóságok szerint azok engedély nélküli építtetése miatt - olvasható a cikkben.
A vallásügyekért felelős hivatal statisztikái szerint Kínában mintegy 23-40 millió protestáns hívő van, ez a teljes lakosság 1,7-2,9 százaléka, táboruk évente mintegy 500 ezer új hívővel gyarapodik. A nem hivatalos becslések a keresztény hívők teljes számát a hivatalosnál magasabbra teszik, az amerikai Pew kutatóközpont egy 2011-es jelentése 67 milliósra becsülte táborukat, de akad 80 millió körüli becslés is. Ennek nagy része protestáns, a katolikusok száma szerintük 3-5 millió körüli.
Tavaly augusztusban a kínai média arról számolt be, hogy Kína a kereszténység határokon belüli kibontakozásának fellendítésére törekszik, ennek része a „kínai keresztény teológia” kifejlesztése, amely „megfelel a kínai adottságoknak, beleilleszkedik a kínai kultúrába, s összeegyeztethető a kínai típusú szocializmussal”.
MTI

Hozzászólások