Szovjet katonák földi maradványait temették újra Északkelet-Kínában

Hét, egykor a japán megszállók elleni harcokban kínai földön elesett szovjet katona földi maradványait temették el egy északkelet-kínai város mártírtemetőjében kedden.

Valamennyien a szovjet távol-keleti hadsereg egy gyalogos hadosztályának tagjai voltak, négyüket sikerült azonosítani. Egyikük unokája jelen volt az újratemetésen. 1945 augusztusában több mint 400 szovjet katona esett el a Huosao-hegy szomszédságában a japánokkal folytatott tűzharcban.

hqdefault

2012-ben egy Liu Kuang-lin nevű földműves négy holttestet talált, amelyekről utólag bebizonyosodott, hogy a Szovjetunió katonái voltak. Egy orosz-kínai kutatócsoport a munka folytatásaként idén nyáron 32 négyzetkilométernyi területet fésült át a Huosao-hegy és Muling település környékén Hejlungcsiang tartományban. Három katona földi maradványai mellett más, a szovjet hadseregtől eredő tárgyakat is találtak, köztük sisakokat és lőszereket.

Korábbi beszámolókból kiderült, a kutatók számára az idei munka során a legnagyobb gondot az okozta, hogy az elmúlt hét évtizedben jelentősen megváltozott a térség környezete.

A tartomány kormányzóhelyettese, Szun Zsao - a Hszinhua hírügynökség jelentése szerint - a mutancsiangi temetőben elhangzott beszédében kijelentette, a kínaiak nem felejtik el a szovjet Vörös Hadsereg több mint 12 ezer katonáját, akik a háború idején életüket áldozták Északkelet-Kínában.

A sztálini Szovjetunió 1945. augusztus 8-án üzent hadat Japánnak, majd a Vörös Hadsereg elindította offenzíváját, megkezdték a japánok által megszállt mandzsúriai területek bekerítését és elfoglalását. Az Egyesült Államok augusztus 9-én dobta le második atombombáját Japánra, amely végül augusztus 15-én kapitulált.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com