Több tízezren vettek részt a vasárnapi kormánypárti tüntetésen Hongkongban

Nagy tömeg tüntetett vasárnap Hongkongban a kormány politikáját támogatva és az elmúlt hónapok kormányellenes felvonulásaira adott válaszként.

kínaűúA helyi beszámolók szerint és a sajtó nem hivatalos becslése alapján több tízezren vettek részt a megmozdulásban Kína 7,1 milliós különleges igazgatású területén.

A kormányt támogató tüntetésre amiatt került sor, mert a demokratapártiak a "Foglald el a központot!" (Occupy Central) megmozdulás keretein belül egy Hongkong pénzügyi központját megbénító tüntetést terveznek arra az esetre, ha Peking nem engedélyezi, hogy Hongkongban 2017-ben demokratikus választásokat rendezzenek.

A vasárnap délutáni felvonulást szervező csoport azt állítja, már közel 1,5 millió aláírást gyűjtött össze a tervezett demokratapárti tüntetés ellen, mondván: az Hongkong hírnevét rombolná, ártana az ottani vállalatoknak. Hongkong főkormányzója, Leung Csun-jing maga is számos alkalommal a tervek ellen szólalt fel, hasonló okokra hivatkozva. A "Foglald el a központot!" mozgalom képviselői ugyanakkor úgy fogalmaznak: békés megmozdulást terveznek az ötmillió választójoggal rendelkező polgár "valós választási lehetőségéért".

A demokratapártiak és a kormányt támogatók évente több alkalommal is az utcákra vonulnak a városban. A demokratapártiak legutóbb Hongkong Kínához való visszacsatolásának évfordulóján, július elsején tüntettek a különleges igazgatású területen. A szervezők szerint a megmozduláson több mint félmillióan vettek részt, mely így az elmúlt csaknem három évtized legnagyobb szabású megmozdulása volt.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com