Továbbra is tabu a szexuális zaklatás a kínai iskolákban

A szexuális zaklatásoknak csupán elenyésző részét jelentik be az iskolák és a helyi hatóságok Kínában, miközben nyilvánossággal a helyzeten érdemben is lehetne javítani - állítja új jelentésében a Nők Jogaiért nevű nem kormányzati szervezet.

A csoport szerint az iskolák próbálják saját falaikon belül tartani az ügyeket, ugyanakkor a hatóságok is "szemérmesek", amikor a szexuális zaklatásokat a nyilvánosság elé tárják. A szervezet tavaly január és ez év májusa között másfél tucatnyi közbiztonsági és oktatási hivatal által nyilvánosságra hozott adatot vizsgált, s megállapította: azok jelentős mértékben "aluljelentették" a nemi zaklatás eseteinek számát. A begyűjtött hivatalos jelentések szerint 15 ilyen eset történt, míg az újságokban megjelent jelentések összesítésével a csoport 72 esetet számolt össze. A médiába csak a nagyobb, társadalmi visszhangot kiváltó ügyek kerültek be, a valós szám így ennek akár a többszöröse is lehet - fogalmaz a szervezet.

szexualis-zaklatasAz információközlésre vonatkozó kérést eredetileg több mint kétszáz oktatási és közbiztonsági hivatalnak küldték meg, ezekből kétszáz teljes mértékben elutasította az információközlést, mondván, az az érintettek személyiségi jogait sértené, s esetleges további pszichológiai károkat okozna bennük. A problémát éppen ez is okozza: a téma továbbra is tabunak számít az országban, pedig a nyilvánosság újabb és újabb esetek feltárást hozhatná, s a helyzet kezelésén segíthetne - fogalmazott a China Daily című napilapnak Liang Hsziao-ven, a jelentés egyik készítője.
A kiskorúakat, iskolásokat ért szexuális zaklatásokról mind többet lehet hallani a kínai sajtóban. A kuangcsoui közvélemény-kutató intézet egy tavalyi országos felmérése arra mutatott rá, hogy az elmúlt három évben minden tizedik nő zaklatás áldozatává vált az országban, leginkább pedig éppen a tanulókorú, 16 és 25 éves korosztály van kitéve ezeknek az eseteknek.

A Kínai Társadalomtudományi Akadémia egy korábbi jelentése szerint a dolgozó nők 40 százalékát éri valamilyen atrocitás, a Kommunista Ifjúsági Szövetség hivatalos lapjának, a Csungcsing Paónak egy tavaly őszi felmérése szerint a lakosság 80 százaléka szerint a metrón is zaklatják a nőket. Problémát a társadalmi szemérmességen kívül a megfelelő jogi keretek hiánya is okoz: ugyan Kínában 2005-ben született törvény a nemi zaklatások ügyének jogi útra tereléséhez, s az 2007-ben hatályba is lépett, ám a vádak bizonyítása a mai napig az áldozatokra hárul.
forrás:MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com