Újabb információ jelent meg Kína épülő repülőgép-hordozójáról

Vélhetően elkészültek Kína második repülőgép-hordozójának kiviteli tervei, miután egy vidéki kormányzat az interneten büszkén hozta nyilvánosságra, hogy egy helyi cég megnyerte a hajó tápkábelrendszerére kiírt tendert - írta a South China Morning Post című hongkongi napilap hétfőn.

south china morning postA Jiangsu Shangshang Cable Group sikerére utaló online közleménynek később nyoma veszett a világhálón, de a hír terjedni kezdett. Újságírók azt is kiderítették, hogy a szóban forgó, Csiangszu tartománybeli vállalatnak jó kapcsolatai vannak a hadsereggel, és e cég volt az első, 2012-ben hadrendbe állított, Liaoning elnevezésű repülőgép-hordozó beszállítója is.

Azt, hogy Kína második repülőgép-hordozóját építi, már egy éve megszellőztette Liaoning tartomány párttitkára. Mint akkor mondta, csakúgy mint az első, ez is az északkelet-kínai Talien kikötővárosban készül. Vang Ming akkor azt is jelezte, hogy a hadihajó megépítéséhez körülbelül hat évre lesz szükség, s Kínának idővel négy repülőgép-hordozója lesz. Nyilatkozatát később szintén törölték az internetről.

A hongkongi lapnak nyilatkozó Jüe Kang pekingi katonai elemző most úgy vélekedett, hogy Kína számára egy repülőgép-hordozó semmiképpen nem elegendő, s legalább háromra van szükség az ország tengeri jelenlétének fenntartásához. Jüe utalt arra, hogy a területi viták miatti nyomás is egyre nagyobb, ezért fel kell gyorsítani az építésüket.

Tavaly ősszel sanghaji forrásokból megjelent, hogy az ottani Csiangnan hajógyárban építik majd meg az ország harmadik repülőgép-hordozóját, amely állítólag 2021-re készülhet el. Részletek nem ismeretesek, de szakértők szerint amennyiben Kína sikeresen végrehajtja repülőgéphordozó-építő programját, a kínai hadiflotta korszerűbb lesz az indiainál és a japánnál.

Pekingben általában azzal érvelnek a fejlesztés mellett, hogy az országnak 3 millió négyzetkilométer tengerfelületet kell felügyelnie, s ehhez mindössze egyetlen repülőgép-hordozója van. A világon az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország, Spanyolország, Olaszország, India, Brazília és Thaiföld rendelkezik repülőgép-hordozóval. Az Egyesült Államoknak jelenleg tíz egysége aktív.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com