Újabb madárinfluenza megbetegedések Kínában

A hétvége folyamán újabb négy megbetegedést regisztráltak Kínában, melyek okozója az új típusú madárinfluenza vírus, vagyis a H7N9.


Kínában minden szükséges lépést megtesznek, hogy a vírus további terjedését megakadályozzák. Kínában minden szükséges lépést megtesznek, hogy a vírus további terjedését megakadályozzák.

A betegek száma ezzel a négy új esettel együtt húszra nőtt, ebből négy beteg már életét vesztette, tíznek pedig súlyos az állapota. Az új típusú betegség valószínűleg a régi H5N1 névre keresztelt vírus mutálódásával jött létre. A megbetegedések száma Sanghajban a legmagasabb, itt tízen betegedtek meg, és közülük négyen haltak bele a vírusba.

A kínai egészségügyi hatóságok jelenleg 530 embert tartanak szigorú megfigyelés alatt, akik vélhetően valamilyen módon kapcsolatba kerültek a fertőzött személyekkel. A fertőzés visszaszorításának érdekében a hatóságok országos lépéseket tesznek, egy külön tárcát is létrehoztak erre a célra. Emellett Sanghajban 98 ezer szárnyast már levágtak, valamint bezáratták az élő baromfikat áruló piacokat is. Mivel a vírus valószínűleg nem viseli el a magas hőmérsékletet, ezért a szakemberek azt tanácsolják, hogy mindenki alaposan főzze meg a vásárolt tojást és baromfi húst.

Többek között a WHO, vagyis az Egészségügyi Világszervezet is figyelemmel kíséri a vírussal kapcsolatos híreket, és gondoskodik az érintett intézmények közti információcseréről, valamint támogatja az oltóanyag kifejlesztését, ugyanis erre a típusú vírusra egyelőre még nincs megfelelő vakcina. Az esettel foglalkozó szakemberek véleménye szerint a vírus nem terjed emberről emberre, ugyanis erre utaló jelek egyelőre még nincsenek. Ebből kifolyólag az Egészségügyi Világszervezet nem tartja indokoltnak a határátkelők fokozottabb ellenőrzését, illetve a kereskedelmi és utazási korlátozásokat.

A kínai egészségügyi főhatóság vezetőjének véleménye szerint Kína képes a H7N9 vírus megfékezésére. A legújabb információk szerint már találtak egy olyan gyógyszert, amely hatásos a vírus fertőzöttjeinek kezelésében, legalább is a kezdeti eredmények ezt mutatják. Kínában továbbá influenzafigyelő állomásokat létesítettek a hatóságok, az esetleges újabb megbetegedések mihamarabbi detektálása érdekében. A reagenseket - melyekkel a vírus kimutatható az emberi szervezetben - már eljuttatták több kórházba, és a legtöbb megfigyelő állomásra, így szükség esetén a szükséges tesztek helyben elvégezhetőek.

Forrás: index.hu


Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com