Ukrán válság - Hszinhua: Ukrajna Oroszország és az EU "szendvicsében"

Egy külső beavatkozás csak megnehezítené Ukrajna helyzetét - emeli ki címében a kínai állami Hszinhua hírügynökség csütörtöki kommentárja, amely beszámol a kijevi tüntetők és a kormányerők közti összecsapásokról, az egy hónapja tartó belpolitikai válságról.

A szerző szerint a szüntelen nyugtalanság azt bizonyítja, hogy sem Viktor Janukovics elnök, sem az ellenzék nem talált kiutat a jelen káoszból. A kínai elemző hozzáteszi, hogy a hivatalban lévő kormány láthatóan nem ura a helyzetnek, hiszen eddig tett engedményeivel nem tudta megbékíteni a dühös tüntetőket.

ztgf

Mindezzel egy időben az ellenzék igyekszik a tüntetők kormányellenességéből politikai tőkét kovácsolni, de az események alakulását maga sem képes mederben tartani. "A súlyos helyzet a kelet-európai ország diplomáciai és geopolitikai dilemmájának tükre, hiszen 1991, vagyis a függetlensége óta mindig választásra kényszerült a Nyugat és Oroszország között" - véli a Hszinhua, s utal az ukrán válság kirobbanásának közvetlen előzményére, az EU társulási egyezmény kormány általi elhalasztására.

Oroszország és a bővülő unió "szendvicsében" Ukrajna évek óta igyekszik egyensúlyozni nagy szomszédai között, de a "kötéltánc" nem vezetett eredményre, s mind több jel mutatkozik a külső erők közvetlen beavatkozásának szándékára - állapítja meg a cikk.

Az ukrán válságot a kommentár általánosságban a hidegháború maradványának is tekinti, mivel - szerinte - Nyugaton Oroszországot sokan idegennek tekintik, s igyekeznek a Moszkvával hagyományos kapcsolatokkal rendelkező országokat a maguk befolyásolási övezetébe terelni.

"Ez a hozzáállás Oroszországban csak a bizonytalanság érzetét fogja fokozni, a közepes nagyságú Ukrajnában pedig az összecsapások következménye politikai instabilitás lesz" - következtet a cikkíró.

A Hszinhua szerint Ukrajnában teret kellene engedni a nemzeti érdekekre alapozott, független külpolitikát szorgalmazóknak, a más fejlődő államok által is választott önmeghatározást az önállóságot szem előtt tartó útkeresésnek.

"Az események arra utalnak, hogy a külső beavatkozás rossz üzenetet küld az egymással viszályban álló feleknek és a már meghasadt nemzetet még megosztottabbá teszi" - fogalmaz a Hszinhua kommentárjának szerzője, amely végül úgy véli: az ukránoknak maguknak kell dönteniük az erőszak leállításáról, a párbeszéd, a közös kiútkeresés elindításáról.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com