Váratlanul meghalt a börtönben Kína egyik milliárdosa

Kilenc hónappal szabadulása előtt egy közép-kínai börtönben szívrohamot kapott és meghalt Hszü Ming, Kína egyik közismert milliárdosa, aki az elmúlt évtizedek legnagyobb politikusperének egyik mellékszereplője volt - jelentette hétfőn a kínai média.

Halálhíre a South China Morning Post című hongkongi lap szerint sokkolta a családot és a Hszü által alapított Dalian Shide nagyvállalat menedzsmentjét.

south china morning post

Az egykor rendkívüli gyorsasággal meggazdagodó, politikusok sorával jó kapcsolatot ápoló Hszü Minget alig 44 évesen érte a halál pénteken, Hupej tartomány egyik fegyintézetében. Hszü 1992-ben Kína legfiatalabb milliárdosaként vált ismertté. Vállalata többek közt építőipari alapanyagok forgalmazásával, ingatlanfejlesztéssel és biztosítással is foglalkozik, de tulajdonosa volt a Dalian Shide futballcsapatnak is.

2012-ben ítélték el, mert bizonyítottnak találták, hogy megvesztegette Po Hszi-laj volt csungkingi párttitkárt, korábban Talien város polgármesterét, illetve családját 20,6 millió jüannal, ami mai árfolyamon mintegy 900 millió forintnak felel meg. Akkoriban a kínai média arról írt, hogy a Po család dél-franciaországi, Cannes legexkluzívabb üdülőövezetében található, 400 négyzetméteres tengerparti nyaralóját ténylegesen Hszü vásárolta meg.

Hszü ügyének tárgyalása nem volt nyilvános, de tanúként, mint "vesztegető" részese volt a hatalommal visszaélés és korrupció miatt később életfogytiglanra ítélt Po Hszi-laj perének.

A nyilvánosság előtt akkor volt látható utoljára. A Prism elnevezésű kínai oknyomozó portál szerint Hszünek némileg könnyített volt a börtönélete, például telefonon rendszeresen beszélhetett fivérével, cégének jelenlegi vezetőjével.

A Cajhszin pénzügyi, gazdasági magazin úgy tudja, Hszü családja már szombaton megérkezett Vuhanba, Hupej székvárosába, ahol raboskodott, majd - a Prism híre szerint - egy nappal később az északkeleti Talienben átvehették a Hszü hamvait tartalmazó urnát, és el is búcsúztatták.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com