Vesztegetés miatt vádat emeltek Kína egyik volt vezető politikusa ellen
Vesztegetés elfogadása miatt vádat emeltek Ma Hszing-zsuj, a Kínai Kommunista Párt (KKP) legfelső döntéshozó szervei közé tartozó Politikai Bizottság volt tagja ellen - jelentette be csütörtökön közleményében a kínai Legfelsőbb Népi Ügyészség.
Ma Hszing-zsujt azzal vádolják, hogy korábbi vezetői tisztségeivel és hivatali befolyásával visszaélve másoknak előnyöket biztosított, amiért cserébe jogellenesen különösen nagy értékű vagyoni juttatásokat fogadott el. A hatóságok a vesztegetés pontos összegét nem közölték.
Ma korábban a kínai űriparban töltött be vezető tisztségeket, majd Sencsen város párttitkára és a dél-kínai Kuangtung tartomány kormányzója volt. Később a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület párttitkárává nevezték ki, 2022-ben pedig bekerült a KKP Politikai Bizottságába.
A politikus ellen idén áprilisban indult vizsgálat a pártfegyelem és az állami törvények súlyos megsértésének gyanújával. Júliusban kizárták a pártból és felmentették állami tisztségeiből, kizárását pedig a KKP Központi Bizottságának múlt héten tartott ötödik plenáris ülésén erősítették meg.
A KKP Központi Bizottságának múlt héten tartott ötödik plenáris ülésén határozatot fogadtak el a pártfegyelem szigorításáról és a korrupció elleni küzdelem erősítéséről. A négynapos tanácskozáson több mint harminc magas rangú tisztségviselő pártból való kizárását is megerősítették, köztük Ma Hszing-zsujét.
Hszi Csin-ping kínai elnök 2012-es pártfőtitkárrá választása óta kiemelt feladatként kezeli a korrupció elleni küzdelmet. A kínai hatóságok adatai szerint azóta 8,1 millió ügyben indult eljárás, és 7,9 millió embert vontak felelősségre korrupciós ügyek és fegyelmi vétségek miatt. Az érintettek között 963, közvetlenül a párt központi vezetésének irányítása alá tartozó magas rangú tisztségviselő volt.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások