Visszavonták a kínai kémtevékenyég vádját két brit állampolgár ügyében
Visszavonta hétfőn az ügyészség a Kína javára végzett kémtevékenyég gyanújával emelt vádat két brit állampolgár ügyében.
A két volt vádlott októberben állt volna a londoni központi büntetőbíróság - utcája után közkeletű nevén az Old Bailey - elé. A vádeljárást vezető ügyész, Tom Little azonban hétfőn közölte az eljáró bírói tanács elnökével, hogy az ügyészség nem kíván bizonyítékokat beterjeszteni, mivel "egyszerűen nem tudja folytatni a büntetőeljárást ebben az ügyben".
Little nem adott ennél részletesebb magyarázatot a döntésre. Bejelentése után az Old Bailey tanácsvezető bírája formálisan ártatlannak nyilvánította a két volt vádlottat és lezárta az ügyet.
A rendkívüli feltűnést keltő eljárás tavaly áprilisban kezdődött, amikor a Scotland Yard bejelentette, hogy a 32 éves Christopher Berry és a 29 esztendős Christopher Cash az utóbbi néhány évben államérdekeket sértő módon gyűjtött és adott tovább olyan információkat vagy dokumentumokat, amelyek hasznosnak bizonyulhatnak egy ellenséges felhasználó számára.
Az akkori rendőrségi tájékoztatás úgy fogalmazott, hogy a két gyanúsított tevékenységének kedvezményezettje "egy külföldi állam, név szerint Kína volt". A vizsgálatot a Scotland Yard terrorellenes parancsnoksága folytatta.
Az ügyet különösen kényessé tette, hogy az egyik volt vádlott, Christopher Cash az előző, konzervatív párti kormány idején hosszabb ideig a brit belügyminisztérium akkori nemzetbiztonsági államtitkára, John Tugendhat parlamenti stábjának tagja volt, emellett dolgozott az alsóház külügyi bizottságának előző elnöke, Alicia Kearns tanácsadójaként is.
A két volt vádlott az eljárás első pillanatától tagadta bűnösségét, Kína londoni nagykövetsége pedig "politikai bohózatnak" és "rosszindulatú rágalmazásnak" minősítette az eljárást.
A londoni alsóház hírszerzési és biztonsági bizottsága ugyanakkor nem sokkal a tavalyi vádemelés előtt közzétett helyzetértékelésében megállapította, hogy a kínai hírszerzés "kiterjedt és agresszív érdeklődést" tanúsít Nagy-Britannia és a külföldi brit érdekeltségek iránt, és "válogatás nélkül gyűjti" a titkosított és a szabadon hozzáférhető információkat egyaránt.
A 222 oldalas szakbizottsági jelentés szerint Nagy-Britannia nemzetbiztonságára ez a globális kiterjedésű kínai törekvés jelenti a legnagyobb fenyegetést.
(Forrás: MTI)
A két volt vádlott októberben állt volna a londoni központi büntetőbíróság - utcája után közkeletű nevén az Old Bailey - elé. A vádeljárást vezető ügyész, Tom Little azonban hétfőn közölte az eljáró bírói tanács elnökével, hogy az ügyészség nem kíván bizonyítékokat beterjeszteni, mivel "egyszerűen nem tudja folytatni a büntetőeljárást ebben az ügyben".Little nem adott ennél részletesebb magyarázatot a döntésre. Bejelentése után az Old Bailey tanácsvezető bírája formálisan ártatlannak nyilvánította a két volt vádlottat és lezárta az ügyet.

Hozzászólások