Zavargás tört ki Hongkongban, rendőrök csaptak össze tüntetőkkel

Káosz, gyújtogatás és rombolás jellemezte azt a múlt éjszakai hongkongi zavargást, amelyet látszatra a rendőrségnek az engedély nélküli utcai ételárusokkal szembeni fellépése váltott ki - számolt be a kínai holdújév első napján történt erőszakos eseményekről keddre virradóra a helyi South China Morning Post című napilap.

A kínai különleges közigazgatási övezet egyik legforgalmasabb kerületében Mong Kokban kedden napközben visszaállt az élet a rendes kerékvágásba, de az éjszakai harc nyomai még ott vannak. Az összecsapás esti mérlege szerint körülbelül 90 rendőr megsebesült, néhány újságíró és több tüntető megsérült. Ötvennégy embert, köztük 47 férfit és 7 nőt őrizetbe vettek, de a rendőrség közlése szerint ez a szám még nem végleges, a nyomozás folytatódik.

1

A körülbelül kétszáz, többnyire maszkot, kapucnit vagy sisakot viselő rendbontó dobozokban és rekeszekben a helyszínre szállított téglákkal, üvegpalackokkal dobálta meg közelről a rendőröket, több utcában szemeteskukákat gyújtottak fel, köztéri állványokat döntöttek ki.

A rendőrök egy része idővel rohamfelszerelést öltött, hordozható vízágyút és paprikasprayt vetettek be támadóik ellen, többeket megbotoztak, a földre tepertek és voltak, akik kézi lőfegyverüket is elővették. Két figyelmeztető lövés is eldördült. Az eseményeknek számos szemtanúja volt, a történéseket fiatalok dokumentálták fényképezőgépeikkel, videokameráikkal.

A minden jel szerint szervezett megmozdulás hátterében híradások szerint a Hongkongi Bennszülöttek nevű szervezet áll, amely a helyi önrendelkezés és részben a függetlenség szószólója.

A rendőrség "szélsőséges elemeknek" nevezte a tüntetőket, akik házilag készített fegyvereikkel és védőpajzsokkal támadtak a rendfenntartókra. A közösségi média beszámolói szerint az őrizetbe vettek között van a helyi törvényhozás egyik képviselőjelöltje, Edward Leung. Leung a zavargások előtt hangosbeszélőn jelszavakat kiabált, hallgatói között többen kék tréningruhát viseltek, amire az ő neve volt írva.

A hongkongi rendőrség kedd délutáni sajtótájékoztatóján bemutatott néhány a randalírozóktól elkobzott eszközt, köztük kihegyezett bambusz rudakat, gázkannákat, téglákat, valamint pajzsokat és golyóálló mellényt.

A hongkongi kormányzat mellett a város politikai pártjainak széles köre, a törvényhozás tagjai egyaránt elítélték a rendbontást.

A pártok igyekeztek elhatárolódni a rendbontóktól. A Demokrata Párt képviselője Abert Ho határozottan kiállt mindennemű erőszak ellen, s úgy fogalmazott: ezeket a társadalom nem tolerálhatja, vagy fogadhatja el. Mint mondta, attól is tartanak, hogy a demokratikus mozgalmat egyesek a szélsőség, a törvénytelenség irányába szeretnék terelni. A Polgári Párt ugyancsak átfogó nyomozást kezdeményezett.

south china morning post

A város 18 kerületi önkormányzata közleményben ítélte el a történteket és a lakosságot a véleményük "ésszerű, egészséges és erőszakmentes" kifejezésére kérte.

A "bennszülöttek" még reggeli felhívásukban Leung melletti "választási felvonulásra" toboroznak embereket, s arra kérnek mindenkit, hogy gondoskodjon a szeme, arca védelméről, s hozzon magával védőfelszerelést.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com