Kínai külügyi szóvivő: Az újabb katonai manőverek válaszlépések Tajvan függetlenségi törekvésére

Az újabb katonai manőverek válaszlépések Tajvan függetlenségi törekvésére - jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján a pekingi külügyminisztérium szóvivője.A tajvani védelmi minisztérium órákkal korábbi közlése szerint a megelőző 24 órában Kína 59 harci repülőgépe és kilenc hadihajója közelítette meg Tajvant. Az 59 repülőgépből 43 át is lépte a Tajvani-szoros úgynevezett középvonalát, amely demarkációs vonalnak számít Tajvan és a szárazföldi Kína között, és behatolt Tajvan légvédelmi azonosítási övezetének északi, középső, délnyugati és keleti részébe.

A tajpeji minisztérium jelezte, hogy végig figyelemmel kísérték a manővereket, és továbbra is figyelik a helyzet alakulását, ennek megfelelően reagálnak majd. Mao Ning pekingi külügyi szóvivő hangsúlyozta, hogy Kína katonai manőverei "határozott válaszlépések a külföldi erők által támogatott tajvani függetlenségi törekvésekre", amivel az Egyesült Államok és Tajvan legutóbbi megnyilvánulásaira utalt.

Hozzátette, hogy Peking intézkedései "szükséges, törvényes és jogos" lépések Kína nemzeti szuverenitásának és területi integritásának védelmében.
Laj Csing-tö tajvani köztársasági elnök nemrégiben "külföldi ellenséges erőként" határozta meg Kínát, és figyelmeztetett a kínai kémkedés növekvő kockázatára. Az elnök szerint szigorúbb intézkedésekkel próbálják megakadályozni a kínai befolyás terjedését a médiában és a civil kapcsolatokban.

A Tajvani-szoros nemzetközi jelentősége továbbra is kiemelkedő, hiszen az egyik legfontosabb globális kereskedelmi útvonal. Bár Peking a civil és kereskedelmi hajóforgalmat nem akadályozza, rendszeresen tiltakozik az amerikai és más külföldi haditengerészeti jelenlét ellen a térségben.

A nemzetközi közösség egyre aggasztóbbnak tartja Kína növekvő katonai aktivitását. A világ gazdaságilag legfejlettebb országait tömörítő G7 csoport tagjai legutóbbi nyilatkozatukban elítélték Peking "provokatív és veszélyes" lépéseit, mert szerintük a térség stabilitását fenyegetik. Kína élesen reagált a G7 állásfoglalására, "arrogánsnak, előítéletesnek és rosszindulatúnak" nevezte azt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com