Korrupciógyanú miatt eljárást indítottak a német menekültügyi hivatal egy volt regionális vezetője ellen

Korrupció gyanúja miatt eljárást indított a németországi Bréma ügyészsége a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) helyi kirendeltségének volt vezetője ellen - erősítette meg a szövetségi belügyminisztérium szóvivője pénteken az esetről a sajtóban megjelent híreket.Annegret Korff a berlini kormányszóvivői tájékoztatón elmondta, hogy az eljárás a BAMF feljelentése alapján indult. Kérdésre válaszolva elmondta, a tárcának nincsenek információi arról, hogy nyereségvágy vagy valamilyen politikai motiváció állhat-e a háttérben.

    
A Norddeutscher Rundfunk (NDR) regionális közszolgálati médiatársaság, a Radio Bremen (RB) helyi közszolgálati rádió és a Süddeutsche Zeitung (SZ) című lap közös tényfeltáró munkacsoportjának beszámolója szerint a BAMF-kirendeltség volt vezetője menedékjoghoz juttatott nagyjából 2000 olyan menedékkérőt, akik a szabályok szerint nem szorultak volna a német állam védelmére.
    

A kérelmezők többsége jazidi, 2013 és 2017 között szereztek menedékjogot Németországban. Az Irakban, Szíriában, Törökországban és Iránban élő vallási-etnikai kisebbséget ebben az időszakban üldözte az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, az ENSZ szerint a terroristák tevékenysége kimeríti a népirtás fogalmát.
    

Az NDR, az RB és az SZ jelentése szerint egyelőre nem ismert, hogy a volt menekültügyi vezető kapott-e pénzt azért, hogy törvényellenesen menedékjoghoz juttatta az érintett kérelmezőket, de az biztos, hogy jutott bizonyos előnyökhöz, például vendéglői meghívásokhoz. Az asszony három ügyvéddel és egy tolmáccsal dolgozott együtt. A kérelmezők nagy része nem a szövetségi hivatal brémai kirendeltségének illetékességi körébe tartozott, Alsó-Szászország vagy Észak-Rajna-Vesztfália tartományban kellett volna dönteni az ügyükben, de módszeresen a tartományi rangú észak-németországi városba irányították őket. Az egyik ügyvéd közreműködésével buszokkal szállították őket Brémába, és a volt kirendeltségvezető szervezésében soron kívül jártak el ügyükben.
    

Az eset úgy pattant ki, hogy egy Alsó-Szászországban elhelyezett menedékkérő család röviddel a tervezett hazatoloncolás előtt váratlanul menedékjogot kapott a brémai BAMF-kirendeltségtől. Ezért az alsó-szászországi tartományi belügyminiszter panaszt tett a BAMF vezetésénél, és felhívta a figyelmet a brémai kirendeltségen tapasztalható szabálytalanságokra. Az ügyészség gyanúját az is erősíthette, hogy Brémában az eljárás alá vont vezető tevékenysége idején országos összevetésben kiugróan magas, 96 százalékos volt az elfogadott menedékjogi kérelmek aránya.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com