Követte a halálba a feleségét a férfi

Egy 45 éves férfi egy percig sem tudott élni a felesége nélkül, ezért a halálba is követte szerelmét. – írja a New York Daily News.


Adrian és Tammy Cross még 15 évvel ezelőtt ismerték meg egymást egy nyaraláson. Szerelem volt az első látásra.

Néhány hónap múlva pedig csodás esküvőjük volt a Dominikai Köztársaságban.

ongyilkossag

 „Soha egyetlen pillanatra sem váltak el, mindent együtt csináltak” – mesélte Adrian nagynénje, Yvonne Thornley. Elmondása szerint Adrian minidig arról beszélt, hogyha Tammy előbb meghalna ő utána megy a halálba is.

Azt hittük csak a szerelmét bizonygatja így a maga, különös módján. Soha nem gondoltuk, hogy egyszer képes lesz rá, és valóra váltja az ígéretét” – mondta Yvonne.

suicide6n-3-web

De a férfi mindezt komolyan gondolta és meg is tette. Tammy a napokban hirtelen meghalt, ő pedig otthon felvette az esküvői öltönyét, majd a neje fényképével a kezében végzett magával.

A halottkémi vizsgálat eredménye alapján Adrian túladagolta a felesége gyógyszereit.

ongyilkossag(1)

"Fogalmunk sem volt róla, hogy ennyire el van keseredve.” – mesélte Tammy nővére, Dawn.  „Amikor beértem a kórházba, a nővérpultnál közölték velem, hogy a testvérem szívelégtelenségben meghalt. Régóta küzdött pánikrohamokkal, és súlyos szorongással, amire rengeteg gyógyszert szedett. Az orvosai szerint a megengedettnél jóval több pirulát szedett, valószínűleg ez tette tönkre a szívét” – közölte. Dawn a kórterembe érve látta a sógorát, aki felesége teste mellett zokogott, és ezt ismételgette.  „Hamarosan látlak kedvesem! Nem tudok nélküled élni!

forrás: hír24

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com