Középiskolások is csatlakoztak a sárgamellényesek mozgalmához

Csaknem száz középiskolát elfoglaltak hétfőn Franciaországban az üzemanyagadó emelése ellen tiltakozó sárgamellényeseket támogató, illetve az oktatási reform ellen tüntető középiskolások - közölte a francia oktatási minisztérium.A diákszervezetek "tiltakozó szociális mozgalmat" hirdettek a sárgamellényesekhez hasonlóan szerteágazó követelésekkel, amelyek elsősorban a kormány által tervezett oktatási reform részleteire vonatkoznak. Közleményükben jelezték, hogy "támogatják a békés sárgamellényeseket" és elítélik a hétvégén Párizsban történt rendbontást és erőszakot.

    
A diákmozgalom a dél-franciaországi Toulouse-ban (negyven középiskolában) és a Párizshoz közeli Créteilben (húsz intézményben) érezhető a leginkább. Nizzában mintegy ezer középiskolás vonult utcára a sárgamellényeseket éltetve és Emmanuel Macron államfő lemondását követelve. Bordeaux-ban, Limoges-ban és Pau-ban is voltak hétfőn utcai tüntetések, amelyeken a diákok össze is csaptak a rendőrökkel, többeket előállítottak.  
    

Párizsban tucatnyi helyen történt kísérlet a gimnáziumok elfoglalására, teljes blokád sehol nincs, de néhány helyen a középiskolások tartják ellenőrzés alatt az intézményeket. A fővároshoz közeli Aubervilliers elővárosban tucatnyi középiskolás felgyújtott egy gépkocsit, egy buszmegállót pedig megrongáltak, a fiatalok között többen viselték a láthatósági sárga mellényt.
    

A diákok a sárgamellényesekhez hasonlóan nem jelentették be előre sem a hatóságoknak, sem az oktatási szerveknek a tiltakozó megmozdulásaikat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com