Kreml: Putyin és Trump az energiabiztonságról is tárgyalhat Japánban

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök az energiabiztonság kérdéseiről, így az Északi Áramlat 2 földgázvezetékkel szemben Washington által kilátásba helyezett szankciókról is tárgyalhat majd a G20-csoport oszakai csúcstalálkozója alkalmából - vélekedett Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak nyilatkozva kedden Moszkvában.Peszkov megjegyezte, hogy egyelőre sem a kétoldalú tárgyalásról, sem pedig annak napirendjéről nem született végleges megállapodás. A Kreml korábban jelezte: amerikai részről várja a kezdeményezést egy esetleges Trump-Putyin csúccsal kapcsolatban, amely megtartása iránt egyébként mindkét elnök készségét nyilvánította ki.

    
A szóvivő elmondta, a Kreml továbbra is biztos abban, hogy az Északi Áramlat 2 vezeték építését be fogják fejezni "az európai fogyasztók érdekében". Annak ellenére is, hogy Rick Perry, az Egyesült Államok energiaügyi minisztere kedden gazdasági büntetőintézkedéseket helyezett kilátásba a nemzetközi közreműködéssel már több mint felerészt megvalósított projekt ellen.
    

A szóvivő megismételte a hivatalos orosz álláspontot, amely szerint a vezeték megépítésének akadályozása nem más, mint az amerikai "rosszhiszemű konkurencia leplezetlen megnyilvánulása". Peszkov egyúttal kommentálta azt is, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn, beiktatása után az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók megszigorítását sürgette a szertartásra Kijevbe érkezett amerikai delegáció előtt. Az orosz elnöki szóvivő szerint az ilyen típusú retorika "nem segíthet Ukrajnának a Délkelet (a Donyec-medence) problémájának megoldásában".
    

Peszkov hozzátette, hogy a Kreml semmilyen újdonságot nem észlelt az ukrán politikában az elnökválasztás óta, és a minszki megállapodások előírásait sem Washington, sem Moszkva nem tudja végrehajtani Kijev helyett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com