Kína felszólítja az iráni háborúban érintett feleket, hogy haladéktalanul szüntessék be a katonai műveleteket, mielőbb kezdjék meg a béketárgyalásokat, és párbeszéd útján rendezzék a konfliktust.
Az energiával történő zsarolás elfogadhatatlan és szembe megy minden írott és íratlan szabállyal, Brüsszelnek fel kell lépnie Ukrajna magyar energiabiztonságot fenyegető zsarolásával szemben - jelentette ki Gyürk András, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A Barátság kőolajvezeték elleni legutóbbi súlyos légicsapás támadás volt Magyarország szuverenitása ellen, ezért a kormány kitiltja az azt végrehajtó ukrán katonai egység parancsnokát hazánkból, s egyben a schengeni övezetből - közölte Szijjártó Péter.
A REPowerEU néven futó Zelenszkij-terv teljesen tönkretenné Magyarország energiabiztonságát és versenyképességét, az orosz energiaforrások kizárása többszörösére növelné a rezsiköltségeket, ezért azt a kormány élesen ellenzi - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Magyarország óriási sikert ért el azzal, hogy megkapta az Európai Bizottságtól a szükség garanciákat az energiabiztonsága megvédésére vonatkozóan, a kormány ezért végül nem vétózta meg az Oroszország elleni szankciók újabb meghosszabbítását - jelentette be Szijjártó Péter.
Az európai uniós külügyminiszterek hétfői tanácsülésén az dönti el a magyar szavazatot, hogy az Európai Bizottság ad-e garanciát arra, hogy a jövőben fellép minden olyan esetben, amikor uniós tagállamok energiabiztonságát fenyegetik az Európai Unión kívülről.
Az orosz Gazprombank amerikai szankciós listára helyezésével szándékosan veszélybe kívánják sodorni egyes közép-európai országok energiaellátásának biztonságát, a magyar kormány viszont partnereivel együtt dolgozik a megoldáson - tájékoztatott pénteken Szijjártó Péter.
A magyar állam feladatának és kötelességének tekintjük, hogy az ország energiaellátása hosszú távon biztosított, az ára pedig versenyképes legyen, a Gazprommal való együttműködés pedig nemcsak a versenyképes árat, hanem az energiabiztonságot is jelenti - mondta Szijártó Péter.
Magyarország energiabiztonsága szempontjából is kiemelkedő jelentőségűek a magyar-török kapcsolatok - egyebek mellett erről beszélt a török Anadolu hírügynökségnek adott interjúban ankarai látogatása alkalmával az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára.
Szerző: Ancsy
itt:
környezetvédelem
Magyarország új Nemzeti Energia és Klímaterve az energiaszuverenitás és az energiabiztonság megerősítését célozza - ismertette Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium (EM) közigazgatási államtitkára.
Reális esély van arra, hogy a jelenlegi szerződések lejártával, 2027-től majd Katarból is érkezhet földgáz Magyarországra, erről már zajlanak is a tárgyalások a felek között - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Paks II az ország energiabiztonságának és a rezsicsökkentés megőrzésének alapvető feltétele - írta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára.