Kína: az eszkaláció veszélyezteti a világgazdaságot és az energiabiztonságot

Kína felszólítja az iráni háborúban érintett feleket, hogy haladéktalanul szüntessék be a katonai műveleteket, mielőbb kezdjék meg a béketárgyalásokat, és párbeszéd útján rendezzék a konfliktust, elkerülve a világgazdaságot és a globális energiaellátás biztonságát fenyegető súlyos következményeket - mondta a kínai külügyminisztérium szóvivője csütörtökön a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.Mao Ning azt követően szólalt meg, hogy Donald Trump amerikai elnök egy nappal korábban kijelentette: az Egyesült Államok két-három héten belül lezárja az Irán elleni katonai műveleteket. Hozzátette: amennyiben Irán nem hajlandó tárgyalni, az Egyesült Államok az iráni energiaipari infrastruktúrát veszi célba.

Mao szerint a katonai eszközök nem kínálnak tartós megoldást, a konfliktus eszkalációja pedig egyik fél érdekét sem szolgálja. A kínai külügyi szóvivő reagált Donald Trump azon kijelentésére is, miszerint nem az amerikai haderő feladata a Hormuzi-szoros biztonságának biztosítása.

A Hormuzi-szoros hajózásának akadályozottságát az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni jogellenes katonai akciói idézték elő. Csak a harcok beszüntetése és a Perzsa-öböl térségének békéje és stabilitása biztosíthatja a nemzetközi hajózási útvonalak biztonságát és zavartalan működését. Minden érintett félnek közösen kell fellépnie a helyzet enyhítéséért, és meg kell akadályoznia, hogy a térség instabilitása súlyosabb hatást gyakoroljon a világgazdaságra és az energiabiztonságra - fogalmazott.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

A Keleti pályaudvar környékén drogot terjesztő banda kerület rendőrkézre

A Keleti pályaudvar környékén drogot terjesztő banda kerület rendőrkézre

A Keleti pályaudvar környéki drogkereskedelmet működtető dílereken ütött rajta a rendőrség.

A halott nő nevében írt hetekig a gyilkos

A halott nő nevében írt hetekig a gyilkos

Miután megölte, majdnem két hétig még vele élt.

Ágyneműtartóban rejtőzött a körözött férfi Győrben

Ágyneműtartóban rejtőzött a körözött férfi Győrben

Börtönbe kellett volna vonulnia.

Autóba ültették, majd fogva tartották

Autóba ültették, majd fogva tartották

Emberrablás bűntett miatt indult nyomozás a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.

http://ujhazak.com