Szijjártó Péter: a Gazprommal való együttműködés nemcsak a versenyképes árat, hanem az energiabiztonságot is jelenti

A magyar állam feladatának és kötelességének tekintjük, hogy az ország energiaellátása hosszú távon biztosított, az ára pedig versenyképes legyen, a Gazprommal való együttműködés pedig nemcsak a versenyképes árat, hanem az energiabiztonságot is jelenti - mondta Szijártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Szentpétervári Nemzetközi Gázfórum 2024 csütörtöki plenáris ülésén. Hozzátette: a gázszállítóval kötött hosszú távú szerződés és a további kereskedelmi szerződések alapján a magyar éves gázfogyasztás 60 százaléka már be van tárolva.Közölte, korábban az európai gazdaság versenyképességének szilárd alapját jelentette a fejlett nyugati technológia, illetve a könnyen hozzáférhető, viszonylag olcsó keleti ásványi nyersanyagok és természeti erőforrások. Mint mondta, az elmúlt évek brüsszeli döntései miatt ezt az alapot megszűntették, újat nem teremtettek. Szijjártó Péter szerint a fő politikai döntéshozók Európában úgy tekintenek az energiaellátás kérdésére, mintha az ideológiai jellegű lenne, aminek következtében az európai vállalatoknak a gázért háromszor, az áramért ötször magasabb árat kell fizetniük amerikai versenytársaiknál.



"Számunkra az energiaellátás biztonságának kérdése fizikai természetű. A fizikai természetet az infrastruktúra határozza meg. Ha van egy csővezeték a forrástól a fogyasztóig, onnan lehet gázt vagy olajat vásárolni. Ha nincs (...) akkor ez egy szép álom lehet, de nem lehet helyettesíteni a már meglévő forrást és szállítási útvonalat" - mondta.

Rámutatott: a meglévő megbízható forrásokat akkor kell lecserélni, ha a fogyasztó nem elégedett, vagy ha jobb alternatíva mutatkozik.

"Mi elégedettek vagyunk az Oroszország és Magyarország, a Gazprom és Magyarország között folyó együttműködéssel. Eddig minden szerződést betartottak, a szállítások időben érkeztek, és amikor pótlólagos mennyiségekre volt szükségünk, meg tudtunk állapodni erről" - nyilatkozott a tárcavezető.

"Eddig nem kaptunk jobb ajánlatot az orosz partnerekéhez képest. Senki sem állt elő olcsóbb vagy megbízhatóbb forrással. A kérdésem az, hogy miért kellene váltanunk?" - tette hozzá.

Kijelentette, hogy ha az Oroszországgal való együttműködést a magyar fél felváltaná valaki mással, akkor fizikailag nem tudná az országot teljes egészében ellátni, mert nem áll rendelkezésre alternatív infrastruktúra, és ez többe kerülne.

Az orosz gáz ukrajnai tranzitjáról szóló megállapodás közelgő lejártával kapcsolatban elmondta, hogy ez Magyarország számára nem jelent problémát, mert volt olyan bátor, hogy "függetlenül a fenyegetőzésektől, a barátok és szövetségesek baráti tanácsaitól" néhány évvel ezelőtt kiépített egy alternatív útvonalat, amely Oroszországból Törökországon, Bulgárián és Szerbián keresztül Magyarországra szállítja a gázt. Ez az alternatív útvonal más közép-európai országoknak is segíthet - mondta.

Kérdésre válaszolva a miniszter elmondta, hogy a Gazprom és Magyarország közötti tisztességes partnerség garanciát ad az ellátás biztonságára és az ár versenyképességére. Elmondta, hogy a hosszú távú ellátás biztonságát a politikai nyomás ellenére 2021-ben 15 évre aláírt szerződés szavatolja, az ár versenyképességét pedig a nemzeti társaság és a Gazprom között megkötött folyamatos kiegészítő kereskedelmi szerződések garantálják.

Szijjártó Péter közölte, hogy a következő ilyen szerződés csütörtökön fog megköttetni. A miniszter szerint Magyarország idén 6,7 milliárd köbméter gázt kap, jövőre pedig olyan mennyiséget fog vásárolni, amely a Török Áramlat vezeték teljes kapacitását kihasználja.

"Igen, van rajtunk politikai nyomás, de nekünk mint magyar kormánynak, nem az a dolgunk, hogy kielégítsük azokat, akik nyomás alá helyeznek minket, az a dolgunk, hogy biztosítsuk az ország biztonságos ellátását" - fogalmazott Szijjártó.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Európában képmutatás tapasztalható az orosz gáz vásárlásának kérdésében, mert a nyugat-európai kikötőkbe egyre több cseppfolyósított gáz érkezik be, és ugyanez a helyzete az olaj esetében, amelyet indiai közvetítéssel importálnak. A jövőről szólva elmondta, hogy mivel Magyarország sem tengerparttal, sem pedig hatalmas gáz- vagy olajmezőkkel nem rendelkezik, számára a biztonságot a hosszú távú szerződés és nem a spot piac garantálja.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com