A lengyel szenátus elutasította az államfő népszavazási kezdeményezését az uniós klímapolitika ügyében

Elutasította a lengyel felsőház Karol Nawrocki lengyel elnöknek az uniós klímapolitika ügyében benyújtott népszavazási kezdeményezését, amelynek támogatására szerdán több mint 200 ezer fős tüntetést tartott Varsóban a Szolidaritás szakszervezet.A százfős szenátusban 62-en voksoltak az államfői indítvány elutasítására, 32 honatya támogatta a kezdeményezést. A jóváhagyáshoz a szavazatok abszolút többségére lett volna szükség a szenátorok legalább felének jelenlétében.

Az államfő által javasolt népszavazási kérdés úgy szólt: "Támogatja-e ön az uniós klímapolitikát, amely az emberek megélhetési költségeinek, az energiaáraknak, valamint a gazdasági és mezőgazdasági tevékenység költségeinek emelkedéséhez vezetett?".

A fő kormánykoalíciós erő, a Polgári Koalíció (KO) tagjai a szenátusi vita során azzal érveltek, hogy a kérdés nem logikus, célja pedig - mint Wladyslaw Komarnicki, a KO szenátora fogalmazott - "az ország destabilizálása, a társadalom megosztása, jogi káosz keltése, valamint a jelenlegi kormány leváltása".

Pawel Szefernaker államfői kabinetfőnök a szenátusban azzal érvelt, hogy a Fit for 55 nevű, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését célzó uniós klímacsomaggal járó lengyelországi ráfordítások 2030-ig 527 milliárd eurót érnek el, 2040-ig pedig Lengyelországnak akár 822,5 milliárd eurót kell majd szánnia az uniós klímapolitika végrehajtására. Szefernaker hangsúlyozta: az ilyen méretű kiadások esetén az állampolgároknak joguk van véleményt nyilvánítani.

A népszavazás kezdeményezését Nawrocki a tavalyi elnökválasztási kampány során ígérte, a legnagyobb lengyelországi szakszervezettel, a Szolidaritással aláírt megállapodásban. A Szolidaritás az elnöki kezdeményezés támogatására szerdán tüntetést tartott Varsóban, amelyen a szervezők szerint 230 ezren vettek részt. A lengyel zászlókkal és a szakszervezeti transzparensekkel a belvároson át a parlamenthez vonuló tüntetők a Szolidaritásnak a társadalmi és munkavállalói ügyekkel összefüggő követeléseit is hangoztatták.

Piotr Duda, a Szolidaritás elnöke a szenátusi szavazás után az X-en azt írta, hogy a kormányoldal a népszavazás ügyében "a gyalázat és a Brüsszellel folytatott harc között választhatott".

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Trump ismét bejelentette, hogy kilép a párizsi klímaegyezményből

Trump ismét bejelentette, hogy kilép a párizsi klímaegyezményből

Donald Trump elnök megfogadta, hogy az Egyesült Államokat kivonja a párizsi klímaegyezményből, amely a világ legfontosabb erőfeszítése az emelkedő hőmérséklet leküzdésére. Az első Trump-adminisztráció 2017-ben hasonló irányt vett, de ezt azonnal visszavonták Joe Biden elnök első hivatali napján, 202

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

A Katalán parlament mintegy fele, a függetlenséget ellenző pártok kivonultak a sorsdöntő szavazásról a mai napon, de akik benn maradtak a 135 fős törvényhozásból 72 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett kikiáltották Katalónia függetlenségét.

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az USA fontolóra vette, hogy hátat fordít az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Németország már ott tart, hogy a migránsok számára választójogot javasol az integrációs miniszter

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Angela Merkel milliókat fizet azoknak a bevándorlóknak, akik hajlandóak távozni az országból.

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

A migrációellenes osztrák párt vezetője azt szeretné, ha megszűnne az iszlamizmus az országban.

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Líbiában az embercsempészek soha nem kerestek ilyen jól az Európába eljutni akaró migránsokon.

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, lekevert egy kis pofont Orbán Viktor miniszterelnökünknek. Azonban nem csak ő kapott ebből a megtisztelő ...

Megölték a koronatanút

Megölték a koronatanút

A hágai Nemzetközi Bíróságon kellett volna tanúskodnia a 34 éves kenyai férfinak.Kiszúrták a szemét, kivágták a nyelvét, lemetszették a nemi szervét és a folyóba hajították Meshack Yebeit, akinek a fe...

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Újabb területek feladására kényszerültek kedden a hongkongi Foglald el a központot! mozgalom és diákszervezetek által szervezett tüntetők, miután bírósági végrehajtók megkezdték a forgalmas belvárosi ...

http://ujhazak.com