A magyar kisebbség jogairól is beszélt a versenyben maradt két elnökjelölt az első tévévitán

A Romániában élő magyar kisebbség jogainak garantálása és a székely zászló használata is a témák között szerepelt a román elnökválasztás két versenyben maradt jelötje között rendezett első tévévitán: mind az európai elkötelezettségű Nicusor Dan, Bukarest független főpolgármestere, mind pedig George Simion, a több párt által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke inkább ellenfele szavazótáborát próbálta megnyugtatni válaszával.A Euronews román adásának csütörtök esti elnökjelölt-vitájában azt kérdezték a jelöltektől, hogy az ország nyugati szomszédjával, Magyarországgal ápolt kapcsolatok jegyében milyen garanciákat nyújtanának államfőként a Romániában élő magyar kisebbség számára etnikai identitása szabad megélése érdekében, illetve támogatják-e, hogy helyi kulturális, vagy sporteseményeken kitűzhessék a székely zászlót.

Dan azt mondta: Románia példás módon viszonyul nemzeti kisebbségeihez, köztük a magyarokhoz is, de szerinte hivatalos rendezvényeken nem kéne megengedni egy "területi autonómia jelképének" használatát.

Simion sokkal hosszabban beszélt a magyarokról. Azt mondta: a magyar etnikumúak jó állampolgárai Romániának, de meg kell érteniük, hogy azoknak, akik ellentétet szítanak köztük és a románok között, a "történelem szemeteskukájában" van a helyük. Szerinte ők nem a magyar közösség javát akarják, hanem ugyanabba az irányba akarnak menni, mint "Emmanuel Macron és a brüsszeli globalisták", ahelyett, hogy azt az "egészséges, konzervatív irányt" követnék, amelyet a magyar nép többsége támogat.

"A románoknak és magyaroknak egységesen kell fellépniük a kihívásokkal szemben. Én tisztelem Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, Magyarország miniszterelnökét, épp ezért politikájának számos eleme - de nem minden eleme - a román állam politikája lesz. Azt üzenem azoknak, akik a magyarok és románok közötti konfliktus rögeszméjéből élnek, hogy leáldozott az idejük! Most a nemzetek Európájának ideje jött el, és harcolni fogunk jogainkért, mert mind a románok, mind a magyarok teljes jogú állampolgárai az Európai Uniónak" - szögezte le a magát a szuverenista mozgalom képviselőjének tartó elnökjelölt.

A válaszadás jogán ellenfele arra emlékeztette - a közéleti szereplését a stadionok lelátóin kezdő - Simiont, hogy a román szurkolói közösségek az utóbbi években számos alkalommal magyarellenes rigmusokat skandáltak a labdarúgó mérkőzéseken. "Az kérdezném Simion úrtól, hogy ott volt-e esetleg?" - érdeklődött Nicusor Dan.

Simion nem válaszolt a kérdésre, csak arra emlékeztette ellenfelét, hogy 2000-ben még Nicusor Dan is nyilvánosan állást foglalt az LMBT-kisebbség ellen. Úgy vélekedett: a megváltozott helyzetben, Románia lehetséges elnökeiként, mindketten oda kell figyeljenek, mit mondanak, és tisztelniük kell minden polgártársukat. Románia 19 millió szavazópolgára május 18-án választ új elnököt a második fordulóba jutott Simion és Dan közül.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Trump ismét bejelentette, hogy kilép a párizsi klímaegyezményből

Trump ismét bejelentette, hogy kilép a párizsi klímaegyezményből

Donald Trump elnök megfogadta, hogy az Egyesült Államokat kivonja a párizsi klímaegyezményből, amely a világ legfontosabb erőfeszítése az emelkedő hőmérséklet leküzdésére. Az első Trump-adminisztráció 2017-ben hasonló irányt vett, de ezt azonnal visszavonták Joe Biden elnök első hivatali napján, 202

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

A Katalán parlament mintegy fele, a függetlenséget ellenző pártok kivonultak a sorsdöntő szavazásról a mai napon, de akik benn maradtak a 135 fős törvényhozásból 72 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett kikiáltották Katalónia függetlenségét.

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az USA fontolóra vette, hogy hátat fordít az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Németország már ott tart, hogy a migránsok számára választójogot javasol az integrációs miniszter

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Angela Merkel milliókat fizet azoknak a bevándorlóknak, akik hajlandóak távozni az országból.

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

A migrációellenes osztrák párt vezetője azt szeretné, ha megszűnne az iszlamizmus az országban.

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Líbiában az embercsempészek soha nem kerestek ilyen jól az Európába eljutni akaró migránsokon.

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, lekevert egy kis pofont Orbán Viktor miniszterelnökünknek. Azonban nem csak ő kapott ebből a megtisztelő ...

Megölték a koronatanút

Megölték a koronatanút

A hágai Nemzetközi Bíróságon kellett volna tanúskodnia a 34 éves kenyai férfinak.Kiszúrták a szemét, kivágták a nyelvét, lemetszették a nemi szervét és a folyóba hajították Meshack Yebeit, akinek a fe...

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Újabb területek feladására kényszerültek kedden a hongkongi Foglald el a központot! mozgalom és diákszervezetek által szervezett tüntetők, miután bírósági végrehajtók megkezdték a forgalmas belvárosi ...

http://ujhazak.com