Andrej Babis: az SPD megkaphatná a képviselőház elnöki posztját

Tomio Okamura, az ellenzéki Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalom elnöke lehetne a cseh képviselőház új elnöke - jelentette ki Andrej Babis, a választásokon győztes Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom elnöke abban az interjúban, amelyet a Mladá Fronta Dnes című prágai napilap közölt hétfőn.A politikus az interjúban megerősítette: már megkezdték a nem hivatalos tárgyalásokat az új kormányról. A választások győztese az SPD-vel, illetve az Autósokkal tárgyal. Az ANO egypárti kormányt szeretne, míg partnerei inkább koalíciós kormányban gondolkodnak.

Amennyiben létrejön az ANO-SPD-Autósok kormányerő, a 200 tagú parlamenti alsóházban 108 képviselője lesz. Arra a kérdésre válaszolva, igaz-e, hogy az SPD nem politikusokat, hanem szakértőket szeretne kinevezni a kormányba, s egyben igényt tart a képviselőház elnöki posztjára, Andrej Babis leszögezte: "Igen, ez igaz.

Beszéltünk arról, hogy az SPD-é lehetne a képviselőház elnöki tisztsége."

Tomio Okamura újságíróknak korábban azt mondta, hogy pártja a belügyi, a külügyi és a védelmi tárca iránt érdeklődik elsősorban. Andrej Babis ezeket az igényeket nem kommentálta, de rámutatott, hogy "a három párt programja több pontban megegyezik". Ezek között említette az olcsóbb energiát, az euró bevezetésének elutasítását, a benzin- és dízelmotoros autók jövőbeni betiltásának eltörlését, a technológiai semlegességet, a zöld átállás és az emissziós engedélyek elutasítását és a közlekedési infrastruktúra gyorsított fejlesztését. "Nagy probléma, hogy az előző kormánytól üres kasszát öröklünk" - jegyezte meg Babis, aki 2017 és 2021 között már betöltötte a kormányfői posztot.

Néhány kérdésben azonban a felek álláspontjai eltérnek. Andrej Babis szerint például irreális az Autósok azon követelése, hogy a cseh költségvetés négy éven belül kiegyenlített legyen. "Ez nonszensz, mert beruházásokra van szükségünk" - szögezte le. Azt mondta, hogy vannak beruházások, amelyeket nem lehet, nem szabad leállítani. Ezek között említette a Dukovany atomerőmű bővítését vagy a közlekedési infrastruktúra fejlesztését. "Számunkra az a fontos, hogy milyen arányban van az eladósodásunk a bruttó hazai termékhez viszonyítva" - húzta alá a politikus. Rámutatott:

négy éve, amikor a kormányt átadták a mostani kormánykoalíciónak, Csehország a hatodik legkevésbé eladósodott országnak számított, jelenleg viszont a kilencedik helyen van. Hangsúlyozta, hogy az új kormánynak gyorsan ellenőriznie kell a költségvetést, mert nem zárható ki, hogy a Petr Fiala által vezetett kabinet trükközött a számokkal.

Andrej Babis az interjúban megerősítette, hogy kormányfő akar lenni, s az esetleges összeférhetetlenségére van megoldás, amelyet ismertetni fog Petr Pavel államfővel. A hatályos cseh törvények szerint kormánytag nem lehet aktív vállalkozó. "Biztosítottam az elnököt, hogy olyan megoldásom van, amely összhangban lesz a cseh és az európai előírásokkal is" - mondta Andrej Babis még vasárnap újságíróknak, miután találkozott az államfővel.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Trump ismét bejelentette, hogy kilép a párizsi klímaegyezményből

Trump ismét bejelentette, hogy kilép a párizsi klímaegyezményből

Donald Trump elnök megfogadta, hogy az Egyesült Államokat kivonja a párizsi klímaegyezményből, amely a világ legfontosabb erőfeszítése az emelkedő hőmérséklet leküzdésére. Az első Trump-adminisztráció 2017-ben hasonló irányt vett, de ezt azonnal visszavonták Joe Biden elnök első hivatali napján, 202

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

A Katalán parlament mintegy fele, a függetlenséget ellenző pártok kivonultak a sorsdöntő szavazásról a mai napon, de akik benn maradtak a 135 fős törvényhozásból 72 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett kikiáltották Katalónia függetlenségét.

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az USA fontolóra vette, hogy hátat fordít az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Németország már ott tart, hogy a migránsok számára választójogot javasol az integrációs miniszter

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Angela Merkel milliókat fizet azoknak a bevándorlóknak, akik hajlandóak távozni az országból.

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

A migrációellenes osztrák párt vezetője azt szeretné, ha megszűnne az iszlamizmus az országban.

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Líbiában az embercsempészek soha nem kerestek ilyen jól az Európába eljutni akaró migránsokon.

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, lekevert egy kis pofont Orbán Viktor miniszterelnökünknek. Azonban nem csak ő kapott ebből a megtisztelő ...

Megölték a koronatanút

Megölték a koronatanút

A hágai Nemzetközi Bíróságon kellett volna tanúskodnia a 34 éves kenyai férfinak.Kiszúrták a szemét, kivágták a nyelvét, lemetszették a nemi szervét és a folyóba hajították Meshack Yebeit, akinek a fe...

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Újabb területek feladására kényszerültek kedden a hongkongi Foglald el a központot! mozgalom és diákszervezetek által szervezett tüntetők, miután bírósági végrehajtók megkezdték a forgalmas belvárosi ...

http://ujhazak.com