Az AI jelentése a gyülekezés szabadságát korlátozó oroszországi intézkedésekről

Az orosz kormány több olyan intézkedést vezetett be az utóbbi hónapokban az őt bíráló megnyilvánulások elfojtására, amely korlátozza a gyülekezés szabadságát, és olyan törvényt készül elfogadtatni a parlamenttel, amely még szigorúbban lép fel ezen alapjoggal szemben - állapítja meg az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet egy kedden kiadott jelentésében.

Az AI a "Jog, nem pedig bűncselekmény: a gyülekezési jog megsértése Oroszországban" című dokumentumban számba veszi azokat az intézkedéseket, amelyeket Vlagyimir Putyin orosz államfő harmadik elnöksége két évvel ezelőtti kezdete óta vezettek be az országban. Felsorol tíz olyan esetet, amelyben önkényesen betiltottak tervezett tüntetéseket, vagy a tiltás ellenére megtartott demonstrációkat erőszakosan feloszlatták, a résztvevőket - összesen több mint ezer embert - pedig őrizetbe vették. Több száz embert sújtottak súlyos pénzbírsággal, és több mint egy tucatnyit igazságtalan eljárás alapján több napra őrizetbe vettek.

oroszország"Az idén február-márciusi tüntetésekkel szembeni hatósági fellépés érzékelteti, hogy milyen nehéz és veszélyes vállalkozás lett Oroszországban a tüntetések megszervezése és az azokon való részvétel. A gyülekezés szabadsága, amelyet már hosszú ideje korlátoznak az orosz hatóságok, mostanra végképp veszélybe került" - jelentette ki Denis Krivosheev, az AI európai és közép-ázsiai ügyekért felelős programigazgató-helyettese.

Az Amnesty tudomására jutott több olyan igazságügyi eset, amelyben a bíróság ítélete meghozatalakor nem tartotta szem előtt a gyülekezés szabadságának elvét. Mindössze néhány esetben nyilvánították törvénytelennek a tüntetés betiltását, de e döntések soha nem gátolták a hatóságokat törvénytelen fellépésükben. Az igazságügyi eljárási garanciák gyengülése és a bírák vonakodása az egyes esetek kivizsgálásától azt eredményezte, hogy százakat bírságoltak meg és tartóztattak le igazságtalan eljárások során - olvasható a jelentésben. "A tüntetések betiltásával, a nem kormánypárti civilszervezetek csőd szélére juttatásával és a független média elnémításával a hivatalostól eltérő vélemények jóformán már csak az emberek otthonának biztonságában nyilváníthatók ki. Ez rendkívül aggasztó, és felidézi Oroszország nem is annyira távoli múltját" - jelentette ki Denis Krivosheev.
forrás:MTI

Hozzászólások

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

A Katalán parlament mintegy fele, a függetlenséget ellenző pártok kivonultak a sorsdöntő szavazásról a mai napon, de akik benn maradtak a 135 fős törvényhozásból 72 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett kikiáltották Katalónia függetlenségét.

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az USA fontolóra vette, hogy hátat fordít az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Németország már ott tart, hogy a migránsok számára választójogot javasol az integrációs miniszter

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Angela Merkel milliókat fizet azoknak a bevándorlóknak, akik hajlandóak távozni az országból.

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

A migrációellenes osztrák párt vezetője azt szeretné, ha megszűnne az iszlamizmus az országban.

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Líbiában az embercsempészek soha nem kerestek ilyen jól az Európába eljutni akaró migránsokon.

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, lekevert egy kis pofont Orbán Viktor miniszterelnökünknek. Azonban nem csak ő kapott ebből a megtisztelő ...

Megölték a koronatanút

Megölték a koronatanút

A hágai Nemzetközi Bíróságon kellett volna tanúskodnia a 34 éves kenyai férfinak.Kiszúrták a szemét, kivágták a nyelvét, lemetszették a nemi szervét és a folyóba hajították Meshack Yebeit, akinek a fe...

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Újabb területek feladására kényszerültek kedden a hongkongi Foglald el a központot! mozgalom és diákszervezetek által szervezett tüntetők, miután bírósági végrehajtók megkezdték a forgalmas belvárosi ...

Zeman Prágába hívta a II. világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit

Zeman Prágába hívta a II. világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit

Csehországi látogatásra hívta meg a második világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit Milos Zeman cseh államfő - jelentette a cseh közszolgálati rádió kedden. Jirí Ovcácek elnöki szóvivő a megh...

http://ujhazak.com