Az EMSZ ismét kezdeményezi a Székelyföld autonómiastatútumával kapcsolatos törvénytervezet benyújtását Románia parlamentjébe

Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) ismét kezdeményezi a Székelyföld autonómiastatútumával kapcsolatos törvénytervezet benyújtását Románia parlamentjébe, a feladattal Zakariás Zoltán parlamenti képviselőt, a párt elnökét bízta meg, aki vállalta a megbízatást - tájékoztatta az MTI-t hétfőn a kisebbik erdélyi magyar párt.Az EMSZ Országos Választmánya Székelykeresztúron tartott szombati ülésén döntött erről. A döntést azzal indokolta, hogy Románia jelenlegi pénzügyi helyzetében fokozódott annak a veszélye, hogy a kormánykoalíció egyes pártjai részéről felmerüljön egy gyors területi-közigazgatási átalakítás terve.

A párt politikusai szerint előkészítés hiányában ez csakis egy "felületes és elhamarkodott lépés lehetne, amely veszélybe sodorhatja az erdélyi magyar közösség jövőbeli megmaradását".

"Ezért az EMSZ Országos Választmánya úgy értékelte, hogy közösségünk önrendelkezési igényeit ismételten meg kell jeleníteni, megkísérelve egy minél szélesebb társadalmi vita kialakítását - a román többséget is bevonva" - írták a közleményben.

Rámutattak: ezért a választmány megbízta Zakariás Zoltánt, hogy az elkövetkező időszakban kezdeményezze a Székelyföld autonómiastatútumával kapcsolatos törvénytervezet ismételt benyújtását a román parlamentbe, hiszen - mint fogalmaztak - "ez az, ami a legegyértelműbben kifejezi Székelyföld egységes régióként való meghatározásának igényét".

A párt választmánya a kulturális autonómiára vonatkozó törvénytervezetek, valamint a nyelvhasználati jogok kiterjesztésére vonatkozó törvénytervezet előkészítéséről is döntött. Ezek beterjesztése utólagos ütemezés szerint történik majd - tájékoztattak.

Mint hozzátették, Zakariás Zoltán elfogadta a megbízást. A Székelyföld autonómiastatútumát, a magyar nemzeti közösség kulturális autonómiastatútumát és a nemzeti közösségek kulturális autonómiáját szabályozó kerettörvényt legutóbb 2023. december 20-án nyújtotta be a román képviselőházba Zakariás Zoltán, az EMSZ elnöke és Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Erő (MPE) ügyvivő elnöke, akik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) listáján szereztek képviselői mandátumot.

A Székelyföldre vonatkozó autonómiatervezetet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), a másik kettőt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szakmai műhelyeiben dolgozták ki. A román törvényhozás alsóháza az ünnepi időszakban, karácsony és újév között sürgősségi eljárással tárgyalta ezeket, és mindhárom tervezetet elutasította.

Az elutasítást követően az EMSZ hangsúlyozta: az önkormányzatok és a bukaresti döntéshozatal szintjén is folytatja az autonómiaküzdelmet, és közölte, hogy újra beterjeszti az autonómiatervezeteket.

Hasonlóan nyilatkozott ugyanakkor Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke is, rámutatva: a Székelyföld számára területi autonómiát előirányzó törvénytervezetet a 2024-es romániai választások után kell ismét a törvényhozó testület elé kell terjeszteni.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Trump ismét bejelentette, hogy kilép a párizsi klímaegyezményből

Trump ismét bejelentette, hogy kilép a párizsi klímaegyezményből

Donald Trump elnök megfogadta, hogy az Egyesült Államokat kivonja a párizsi klímaegyezményből, amely a világ legfontosabb erőfeszítése az emelkedő hőmérséklet leküzdésére. Az első Trump-adminisztráció 2017-ben hasonló irányt vett, de ezt azonnal visszavonták Joe Biden elnök első hivatali napján, 202

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

A Katalán parlament mintegy fele, a függetlenséget ellenző pártok kivonultak a sorsdöntő szavazásról a mai napon, de akik benn maradtak a 135 fős törvényhozásból 72 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett kikiáltották Katalónia függetlenségét.

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az USA fontolóra vette, hogy hátat fordít az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Németország már ott tart, hogy a migránsok számára választójogot javasol az integrációs miniszter

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Angela Merkel milliókat fizet azoknak a bevándorlóknak, akik hajlandóak távozni az országból.

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

A migrációellenes osztrák párt vezetője azt szeretné, ha megszűnne az iszlamizmus az országban.

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Líbiában az embercsempészek soha nem kerestek ilyen jól az Európába eljutni akaró migránsokon.

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, lekevert egy kis pofont Orbán Viktor miniszterelnökünknek. Azonban nem csak ő kapott ebből a megtisztelő ...

Megölték a koronatanút

Megölték a koronatanút

A hágai Nemzetközi Bíróságon kellett volna tanúskodnia a 34 éves kenyai férfinak.Kiszúrták a szemét, kivágták a nyelvét, lemetszették a nemi szervét és a folyóba hajították Meshack Yebeit, akinek a fe...

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Újabb területek feladására kényszerültek kedden a hongkongi Foglald el a központot! mozgalom és diákszervezetek által szervezett tüntetők, miután bírósági végrehajtók megkezdték a forgalmas belvárosi ...

http://ujhazak.com