Bírálja az ENSZ a menekültek helyzetét Bulgáriában, az illetékes miniszter cáfol

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint Bulgáriában a menekülteket embertelen és megalázó körülmények fogadják, a bolgár illetékes miniszter viszont a pénteken közölt állásfoglalás megállapításait túlhaladottnak nevezte, hangsúlyozva, hogy azok eleve csak egy befogadó táborra vonatkoztak.

A Dnevnik című bolgár lap beszámolója szerint pénteken Genfben Babar Baloch, a főbiztosság szóvivője kijelentette, hogy az ENSZ a Dublini konvenció alkalmazásának három hónapos moratóriumára szólította fel az érintett országokat Bulgária esetében, mert reális a veszélye annak, hogy a menekültstátuszért fordulók embertelen és megalázó körülmények közé kerülnek az országban, az elszállásolás nem megfelelő körülményei és a menedékes eljárás miatt.

varna-bulgaria-infoAz EU tagállamai, valamint Svájc és Norvégia által elfogadott konvenció kimondja, hogy az adott országok a menekülteket abba a tagországba toloncolhatják vissza, amelynek területére érve először léptek be az EU-ba.
A szóvivő arról számolt be, hogy Bulgáriában elégtelen a menekült státusért folyamodók élelmezése és egészségügyi ellátása, a főbiztosság azt is kifogásolja, hogy Szófia akadályozza a menekültek belépését az ország területére.
Nikolaj Csirpanliev, a bolgár menekültügyi kormányügynökség vezetője erre reagálva hangsúlyozta, hogy a nemzetközi szervezet kifogásai egyedül a Harmanli táborban tapasztalt körülményekre vonatkoztak, de a helyzetet azóta teljesen rendezték.

Az épületeket felújították, a menekülteket kétágyas szobákban helyezik el, és az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezet segítségével gondoskodtak a megfelelő orvosi ellátásról is - mondta. Szavai szerint erről megbizonyosodhattak a főbiztosság és a menekültügyi civil szervezetek képviselői is a táborban pénteken tett látogatásukkor. Az ügyintézést felgyorsították, hétfőtől 10 új ügyintézőt állítottak munkába, és az új rendelkezések szerint a menekülti státus elbírálását helyben intézik - tette hozzá. Csirpanliev hangsúlyozta, hogy megtették mindazokat a sürgős intézkedéseket, amelyeket az Európai Bizottság előírt és a bolgár kormányfő elrendelt. Egyes uniós vélemények szerint "a vártnál jobban teljesítettük az elvárásokat" - tette hozzá a bolgár illetékes.

A főbiztosság adatai szerint 2007-től, az uniós tagság megszerzése óta Bulgáriában a menekültek száma évente mintegy ezer volt, míg 2013-ban ez a szám 9 ezerre nőtt. A menekültek többsége jelenleg Szíriából érkezik.
forrás:MTI

Hozzászólások

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

Katalónia függetlenségét kikiáltották. Hazánkban egy párt vezetője már üdvözölte a szabad és független Katalán államot!

A Katalán parlament mintegy fele, a függetlenséget ellenző pártok kivonultak a sorsdöntő szavazásról a mai napon, de akik benn maradtak a 135 fős törvényhozásból 72 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett kikiáltották Katalónia függetlenségét.

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az Egyesült Államok kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából!

Az USA fontolóra vette, hogy hátat fordít az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Németország már ott tart, hogy a migránsok számára választójogot javasol az integrációs miniszter

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Távozó migránsoknak milliókat fizet Merkel az adófizetők pénzéből

Angela Merkel milliókat fizet azoknak a bevándorlóknak, akik hajlandóak távozni az országból.

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

Betiltanák az iszlamizmust és nem engednének be migránsokat az osztrákok

A migrációellenes osztrák párt vezetője azt szeretné, ha megszűnne az iszlamizmus az országban.

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Bombaüzlet az embercsempészet Líbiában az EU miatt

Líbiában az embercsempészek soha nem kerestek ilyen jól az Európába eljutni akaró migránsokon.

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Juncker nem csak Orbánt paskolta meg arcon- videó a többiekről

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, lekevert egy kis pofont Orbán Viktor miniszterelnökünknek. Azonban nem csak ő kapott ebből a megtisztelő ...

Megölték a koronatanút

Megölték a koronatanút

A hágai Nemzetközi Bíróságon kellett volna tanúskodnia a 34 éves kenyai férfinak.Kiszúrták a szemét, kivágták a nyelvét, lemetszették a nemi szervét és a folyóba hajították Meshack Yebeit, akinek a fe...

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Hongkongi tüntetés - Újabb kerületben kezdték meg a végrehajtók a területek felszabadítását

Újabb területek feladására kényszerültek kedden a hongkongi Foglald el a központot! mozgalom és diákszervezetek által szervezett tüntetők, miután bírósági végrehajtók megkezdték a forgalmas belvárosi ...

Zeman Prágába hívta a II. világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit

Zeman Prágába hívta a II. világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit

Csehországi látogatásra hívta meg a második világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit Milos Zeman cseh államfő - jelentette a cseh közszolgálati rádió kedden. Jirí Ovcácek elnöki szóvivő a megh...

http://ujhazak.com